eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Mindent elárul a szenzációs új magyar műszer

A tumorok megelőzésétől a hazugságvizsgálatig sok területen lesz alkalmazható az a testhőtérképet felrajzoló műszer, amelyet ma mutattak be, és világszenzációnak számít. A feltaláló professzor pedig a készülék továbbfejlesztésen, a képdiagnosztikai műszerek új generációjának kifejlesztésén dolgozik.

Szacsky Mihály, a szomatoinfra-készülék feltalálója az InfoRádiónak elmondta: az emberi test folyamatosan kommunikál a külvilággal, a műszer pedig képes arra, hogy ezt az üzenetet feltárja.

A Budapesti Műszaki Egyetem professzora hozzátette: a kísérleti kutatás alatt az embereknek megtiltották, hogy beszéljenek a panaszaikról, de a műszer alapján meg tudták állapítani, hogy valakinek előző nap fájt a feje, vagy épp két hete meg volt hűlve.

Nagyon pontosan le tudjuk írni egy ember szubjektív érzetét, és képesek vagyunk azt is érzékelni, hogy egy ember gyógyszert fogyasztott, vagy hogy karban tartja-e a cukorbetegségét - hangsúlyozta Szacsky Mihály.

A feltaláló szerint a készülék hazugságvizsgálatra azzal a megszorítással használható, hogy nem azt állapítja meg, hazudott-e valaki, hanem azt, konfliktus elé állították-e.

A további kutatások arra irányulnak, hogy egyre több mérhető területet tudjunk feltárni, és fejlesszük a képalkotási eljárásokat - fűzte hozzá a professzor.

Szeptembertől próbaszűrés

Szeptemberben elindul a próbaszűrés, januártól pedig a széles lakossági szűrés is megkezdődhet a testhőtérkép-rajzoló műszerrel - nyilatkozta az országos tisztifőorvos az InfoRádiónak.

Bujdosó László hozzátette: összeállítanak egy szakmai csapatot, amely javaslatot tesz arra, milyen körben, milyen létszámmal indítsák el a próbaszűréseket; ezt követően lehet majd a program kiterjesztéséről dönteni.

A vizsgálat olcsó, és nincs semmilyen mellékhatása, kockázata. A készülék hordozható, így közel lehet vinni a célcsoporthoz - összegzett az országos tisztifőorvos.

Bujdosó László szerint a szomatoinfra berendezés olyan célokat szolgál - például tumor-előrejelzés, gyógyszeres kezelések utánkövetése, cukorbetegség miatti idegkárosodások felmérése -, amelyek fontosak a népegészségügyi programhoz kapcsolódó betegségmegelőzésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×