Kiemelkedően ritka állatokat találtak Baranyában

Infostart
2006. május 25. 21:25
Nemzetközi összehasonlításban is ritkaságnak számító állat-és növényfajokat talált az a 24 kutató, aki egy természetvédelmi szempontból kiemelt Baranya megyei területen vizsgálta a biodiverzitást.

Kovács Tibor zoológus, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa az InfoRádióban elmondta: a 24 botanikus és zoológus a Dél-Zselicben vizsgálódott, ahol az élővilág meglehetősen feltáratlan.

Az egy négyzetkilométeres területet Gyűrűfű mellett jelölték ki, amely egy kihalt település, de a 90-es években feltámasztottak, mostani lakói ökogazdálkodást folytatnak. A terület magában foglal akác-, tölgy-, és gyertyános erdőt, nedves- és száraz rétet, bozótost és mocsarat is.

A kutatók 24 óra alatt 1800-2000 fajt gyűjtöttek. Kovács Tibor szerint akadtak váratlan meglepetések is, találtak olyan kutyatejfélét, amit eddig nem írtak le a Dél-Dunántúlon, kimagasló természetvédelmi értéket jelentő lepkéket, valamint olyan zengőlégy fajt, amelynek eddig három magyarországi előfordulása volt ismert.

Az eredmények rendszerezése után az érdekes fajokat egy kiállításon mutatják be.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást