eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A gyerekkori háj nem tűnik el később sem

Csak mítosz, hogy a kisgyerekkori hájhurkák a tinédzser években maguktól eltűnnek - figyelmeztetnek brit kutatók. A 11 évesen kövér gyerekekből túlsúlyos kamaszok, és nagy valószínűséggel elhízott felnőttek lesznek - állítja egy brit orvosi szaklapban megjelent tanulmány.

A University College London kutatói szerint az elhízás már korábban kialakul, mint azt a szakemberek gondolták, így a kisgyerekeknél is oda kell figyelni a problémára.

A kutatócsoport mintegy 6.000 gyereket követett végig 11-től egészen 16 éves koráig. A megfigyelés kezdetén a 11 évesek 26,2 százaléka számított túlsúlyosnak vagy elhízottnak.

A kísérlet öt évében a túlsúlyos gyerekeknek csupán 7,6 százaléka adta le a felesleget, az eredetileg normális testsúllyal rendelkezőknek viszont 7 százaléka ez idő alatt hízott el.

Az orvosok szerint már számos 10 éves gyereknél is tapasztalhatók az elhízás okozta szívbetegség, cukorbetegség és májkárosodás első jelei.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×