A Föld közelében esik szét az üstökös

Infostart
2006. április 28. 13:50
Egy földközeli pályán haladó üstökös végnapjait éli, de a leszakadó darabok nem fenyegetik a Földet - jelentette be a Nemzeti Űrkutatási Ügynökség (NASA).

Az interneten az a hír kezdett terjedni, hogy a 73P/Schwassmann-Wachmann 3 jelzésű üstökös becsapódik a Földbe május 25-én.

A NASA közleménye szerint a szétporladóban lévő üstökös minden darabja legalább 8,8 millió kilométerre kerüli el a Földet, ez a Föld-Hold távolság több mint húszszorosa, így a Földet nem fenyegeti veszély.

A csillagászok jól ismerik az SW 3 üstökös pályáját, mivel azt több mint 75 éve vizsgálják. Az égitest 5,4 évente kerüli meg a napot.

A NASA közölte: az üstökös fődarabját kis távcsövekkel is meg lehet majd figyelni.

A szétporladás a legtöbb üstökös végső sorsa - teszik hozzá.