"A televízió mindenképpen agresszívabbá tesz"

Infostart
2006. április 27. 23:10
Egy amerikai kutatás szerint egy átlagos, sokat tévéző gyermek felnőtté válásáig húszezer gyilkosságot és nyolcvanezer más erőszakos jelenetet láthat képernyőn. Magyarországon is évek óta téma, hogy a gyermekek túl sok erőszakos, sőt, a valóságtól igencsak elrugaszkodott filmen és főként rajzfilmen nőnek fel.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint nem feltétlenül a megtekintett műsorok minősége számít, hiszen a televízió mindenképpen agresszívabbá teszi a gyerekeket. A szakember szerint ennek az az oka, hogy a tévézés testileg is lebénítja a gyereket, és mert a gyermekek a mozgással képesek feldolgozni az őket érő élményeket.

A televízió ráadásul leállítja a gyerekek nagyszerű képalkotó fantáziáját, amivel mesehallgatás közben, játék közben feldolgozza élményeit, újra és újra tagolja tagolatlan benyomásait a világról és a saját belső világáról.

Vekerdy Tamás szerint fontos szempont, hogy a gyerekek mennyire vannak érzelmileg beágyazva a családjukba. Akiknek ezzel nincsen problémájuk, azoknak kevesebb problémát okoznak az erőszakos műsorok.

A pszichológus állítja: a televízió akkor nem árt, ha a szülővel együtt kiválasztott műsort korlátozott időben nézi a gyerek. A szülő szerepe nagyon fontos, ami azért is érdekes, mert a tévézés egyik legfontosabb oka az, hogy a szülőnek nincs elég ideje.

Vekerdy Tamás egy vizsgálatra utalva elmondta: a rajzfilm emeli leginkább az agressziós szintet. Elsősorban azért, mert a dramaturgiája elszakad a valóságtól. "Rohan a macska, ráugrik az egérre, az egér ellapul, a következő percben az egér felugrik és szalad tovább. Ez egy utánozhatatlan jelenet. Amit a gyerek jól tud utánozni, ott van sansz, hogy kijátssza, amit nem, ott egyszerűen felduzzad az agresszió" - mondta a pszichológus.

Vekerdy Tamás ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekkori tévézés mennyiségéből nem lehet általánosítani, hiszen a serdülőkor után az úgynevezett énerő mindenkinél másként nyilvánul meg. A szakember ugyanakkor téveszmének nevezte azt a közkeletű vélekedést, mely szerint a gyermek nehézségekkel szembesül a közösségben, ha egyes népszerű műsorokat nem néz.

"Ha mindenki azt nézi, teremtsük meg a gyereknek is a lehetőséget, hogy tudja, hogy miről van szó. Attól természetesen nem kell az egész sorozatot állandóan követnie" - mondta Vekerdy Tamás, aki szerint ha egy gyerek tinédzserkoráig nem lesz tévéfüggő, akkor ez később sem alakul ki.