Árvíz, ahogy az ürgék látják

Infostart
2006. április 5. 12:50
Pelikán József gátőr valóságos magánháborút vívott az ürgék ellen Bacsó Péter A tanú című filmjében. Ma már nem kell védeni a gátakat ezektől a rágcsálóktól, inkább őket kell védeni az emberektől, illetve azoktól az éttermektől, amelyek pörköltet csinálnak belőlük.

Az ürgék elméletileg ma is tönkretehetnék a gátakat, ha élnének még ürgék a töltéseken és a gátakon - mondta az InfoRádiónak Németh István biológus, hozzátéve, hogy ma már nemigen élnek ürgék, vagy ha igen, akkor csak nagyon kis számban ezeken a területeken.

A szakember szerint egyébként az ürgék azért kedvelték a gátakat, mert azt rendszeresen karban tartották, például rövidre vágták a füvet. Az ürge ugyanis a magas füvet nem szereti, inkább a nyílt területeken érzi jól magát.

A biológus szerint a Duna-Tisza-közén a homokhátságokon, illetve a Dunántúlon a Balaton-felvidéken vannak nagyobb populációk, ám ezek egyre inkább visszaszorulnak.

Az ürge ezért ma már védett állat, eszmei értéke 10 ezer forint. Ennek ellenére a biológus még 2-3 éve is hallott arról, hogy a Balaton környékén egyes éttermek ínyencségként szolgálják fel az állatok húsát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást