Az ima nem segít

Infostart
2006. április 1. 02:29
Nem segít a betegek gyógyulásában, ha mások a távolból imádkoznak értük - erre a következtetésre jutott egy amerikai kutatás. Azoknál a betegeknél, akik tudták, hogy imádkoznak értük, egyenesen gyakoribb volt a komplikációk megjelenése.

A kísérletben több, mint 1800, bypass műtéten áteső beteget vizsgáltak. A kutatásban két katolikus és egy protestáns csoport vett részt, akik a műtétet megelőző estétől kezdve 14 napon át a betegek "sikeres műtétéért, gyors, és komplikációmentes felgyógyulásáért" imádkoztak a kísérleti alanyok keresztnevét, és vezetékneve kezdőbetűjét használva.

A betegeket három csoportra osztották: egyért imádkoztak, és ezt tudták is, egyért nem imádkoztak, de a betegek nem tudták, hogy ima tárgyai-e vagy sem, a harmadik csoportért pedig imádkoztak ugyan, de szintén nem tudták, imádkoznak-e értük.

Annál a két csoportnál, ahol az emberek nem tudták, hogy imádkoznak-e értük, ugyanolyan arányban léptek fel komplikációk. 52 százalékuknál fordult elő valamilyen probléma, tekintet nélkül arra, hogy imádkoztak-e értük, vagy sem.

A harmadik csoport tagjainál, azoknál, akik tudták, hogy imádkoznak értük, meglepetésre nemhogy alacsonyabb, de magasabb, 59 százalékos volt a komplikációk aránya. Miután a leggyakoribb probléma a szabálytalan szívverés volt, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a betegeknek külön stresszt jelenthetett, hogy azok közé kerültek, akikért "imádkozni kell".

A kutatók azonban arra figyelmeztetnek: kísérletük nem Isten létezését tesztelte, vagy más típusú imádságokat, mint például az ember saját imáit, vagy a családtagok, barátok betegágy melletti imádságát. Még azt sem zárták ki, hogy más típusú táv-imák, más fajta betegségben szenvedőkre pozitív hatással lehetnek.

A 2,4 millió dollárba, vagyis több mint 500 millió forintba kerülő kísérletet a teológiai-tudományos kutatásokat pénzelő John Templeton Alapítvány finanszírozta. A kísérlet alapján készült tanulmány az American Heart Journal című orvosi folyóirat április 4-i számában jelenik meg.