Irányítsa számítógépét kéz nélkül, az agyával!

Infostart
2006. március 10. 18:14
Kezek helyett egyenesen az aggyal irányított számítógépet mutattak be a hannoveri CeBit informatikai kiállításon. A fejlesztés hatalmas lehetőségeket nyit nem csak a mozgássérültek számára, de a számítógépes játékok világában is.

Az agyi irányítás lehetőséget teremt a teljesen lebénult betegeknek a számítógép-használatra, de komoly segítséget jelenthet azoknak is, akik lábukat, vagy karjukat vesztették el. A technológia ugyanis alkalmas lehet az elektronikus művégtagok irányítására is.

A fejlesztésnek persze nem csak orvosi alkalmazásai vannak: felhasználható a számítógépes játékokban és a szórakoztatóiparban is.

A Berlin Brain-Computer Interface, vagyis a Berlin Agy-Számítógép Interfész névre keresztelt eszköz a berlini Fraunhofer Intézet és a berlini Humboldt Egyetem orvosi iskolája, a Charité közös fejlesztése.

A szerkezet működtetéséhez a felhasználónak egy elektródokkal teli sapkát kell viselnie, amely méri az agy elektromos aktivitását, és el kell képzelnie, ahogy bal, illetve jobb karját mozgatja. Így manőverezhet a kurzorral, amelynek segítségével a képernyőn írni is lehet.

"Nagyon furcsa érzés" - mondja Gabriel Curio, a Charité kutatásvezetője, hozzátéve, hogy az új eszköz iránt a kiállításon mutatott hatalmas érdeklődés jól jelzi, mekkora lehetőség rejlik az interfészben.