Technológiai zászlóshajó Európának

Infostart
2006. február 23. 14:47
Világszínvonalú technológiai kutatóintézet hozna létre az Európai Bizottság, hogy fellendítse az Európai Unió versenyképességét. Az intézet virtuális intézményként, egy kisebb maggal működne, amely azonban egész Európa-szerte összefogná a kutatókat és a kutatásokat.

A bizottság azután állt elő az intézmény létrehozásának gondolatával, hogy egy felmérés eredményéből kiderült: az unió egyetemei közül csupán kevesen képesek versenyezni a világ vezető, többnyire amerikai egyetemi kutatóközpontjaival.

"A kiválóságnak egy zászlóshajóra van szüksége" - hangsúlyozta a Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso szerint az intézet Európa legjobb elméit, kutatócsoportjait és cégeit hozza majd össze, az eredményeket pedig az EU minden tagállama számára elérhetővé teszi.

Elvonhatja a pénzt?

Az új intézet felállításának ellenzői azonban attól tartanak, hogy az intézet egy másik új uniós kutatási programtól vonja majd el a pénzt.

Chris Patten, aki egykor uniós biztos volt, most pedig az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli elnöke, úgy vélekedett: a bizottságnak inkább a már meglévő uniós intézményekre kellen koncentrálnia a forrásokat. Véleménye szerint az új intézmény aláásná a születőben lévő Európai Kutatási Tanácsot, amelyet ugyanerre a célra hoztak létre.

Az új európai intézményt - a híres amerikai kutató-fejlesztő központ, a Massachusetts Institute of Technology után - European Institute of Technology-ra, vagyis Európai Technológiai Intézetre keresztelnék.