A magyarok Európa beteg emberei

Infostart
2006. február 8. 16:58
Magyarországon az elmúlt években népbetegséggé vált a magas vérnyomás. A magyarok ráadásul genetikai örökségük miatt különösen veszélyeztetettek.

Magyarországon az elhízottság ugyanúgy népbetegséggé vált, mint a cukorbetegség, vagy a rák - hangzott el a Magyar Hypertónia Társaság tájékoztatóján.

A szervezet a magas vérnyomásosok körében végzett országos vizsgálatot.

Ebből kiderül, hogy a magas vérnyomástól szenvedő betegek több mint kétharmada elhízott. Gyakran 30 százalékkal több terhet hordoznak az egészségesnél, ami súlyos kövérséget jelent.

A magyar betegek európai összehasonlításban is kiemelten veszélyeztetettek.

Általában magas a koleszterinszintjük, és bizonyos káros életmódbeli tényezők elkeserítő arányban vannak jelen náluk, főleg a fejlettebb nyugat-magyarországi területeken és a fővárosban - közölte Kékes Ede professzor.

A magyarok veszélyeztetettségéhez a genetikai örökség is hozzájárul. A 30-40 év közöttiek sorában is vannak olyanok, akiknek magas a vérnyomásuk.

Kékes Ede professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH adatai szerint a magas vérnyomással küzdők körében legalább 20 százalékos a dohányzók, és ugyanennyi az alkoholt rendszeresen fogyasztók aránya.

Ez pedig megakadályozza, hogy a beteg vérnyomását 140/90 higanymilliméter alá, vagyis olyan mértékűre csökkentsék, amellyel megelőzhető az agyvérzés vagy az infarktus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást