Szőrrel és tollal fogunk fűteni?

Infostart
2006. január 6. 11:16
A biológiai eredetű megújuló energiaforrásokat vizsgáló kutatási program indul a Dél-Alföldön. A Szegedi Tudományegyetem munkatársaiból és a régió vállalkozásaiból és álló konzorcium három évre, egymilliárd forintos támogatást nyert a kutatásra.

Kovács Kornél, a Szegedi Tudományegyetem professzora elmondta: a szegedi kutatók kidolgoztak egy módszert, amelynek segítségével tollból és állati szőrből biohidrogént tudnak előállítani.

A professzor hozzátette: a programban ezekre a kutatási eredményekre alapuló ipari technológiát szeretnék kidolgozni. Szólt arról is, hogy a bioetanol és a biodízel előállításával összefüggő módszerek nem gazdaságosak, ezért a most induló fejlesztésekben erre is nagyobb figyelmet kívánnak fordítani.

A programban az egyetem 30 oktatója és ugyanennyi doktorandusz hallgatója vesz részt.