Nyitókép: MTI/AP/Kyodo News/Kyodo News

Észak-Koreában most kezdik az olimpia közvetítését

Infostart
2021. augusztus 13. 14:25
A héten hetven percet sugárzott az olimpián rendezett brit-chilei női focimeccsből a Korean Central Television helyi források szerint: a találkozót a valóságban július 21-én rendezték meg.

Korábban is napokkal a megnyitóünnepséget követően kezdte meg a koreai állami televízióadó az olimpiai mérkőzéseinek sugárzását a Yonhap szerint.

Az Ázsiai-csendes-óceáni Műsorszolgáltatók Szövetsége korábban a dél-koreai SBS műsorszóróval való együttműködésben kínált tartalmakat Phenjannak, az nem ismert, hogy idén hogyan jutottak hozzá a felvételekhez - írja a BBC.

A tokiói játékokon nem vett részt észak-koreai sportoló, a hivatalos indoklás szerint

meg akarták védeni sportolóikat a koronavírustól.

Phenjan hivatalos adatai szerint az országban nincsen jelen a koronavírus, de ez elég valószínűtlennek tűnik.

A döntés Dél-Korea azon tervét is meghiúsította, hogy a játékokon vegyenek fel valamiféle kapcsolatot Észak-Koreával. 2018-ban a két ország közös csapatot indított a téli olimpiai játékokon, ami történelmi jelentőségű találkozók sorozatához vezetett.

Észak-Korea 22 sportolót nevezett be erre a Dél-Koreában rendezett eseményre, köztük Kim Dzsong Un testévér, Kim Jo Dzsongot is. Ez a döntés segítette a diplomáciai kapcsolatok felvételét Észak-Korea mellett Amerikával is. 1988 után most először hagyta ki Észak-Korea a nyári olimpiát - akkor a hidegháború indokolta a döntést.

Észak-Korea a nyári és téli olimpiák során összesen 16 arany-, 17 ezüst- és 24 bronzérmet nyert. 12 ötkarikás játékon 10 sportágban tudtak dobogóra állni sportolóik, összesen 58 sportolójuk ért el érmes érő eredményt.