Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kapás Boglárka: nem találom, hol lehettem volna még jobb

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. augusztus 5. 07:42
Az önkritikus világbajnok már részleteiben is visszanézte tokiói 200 pillangós döntőjét, amiben a saját várakozásainál mérsékeltebb helyezéssel, negyedikként végzett. Az InfoRádió kérésére kicsit vissza- és előre is pillantott.

Maradt hiányérzete, de már jobb a kedve a világbajnok Kapás Boglárkának azután, hogy alig egy hete a 200 méteres pillangóúszás tokiói olimpiai döntőjében a negyedik helyet szerezte meg.

Hazatérve az InfoRádiónak értékelt a világbajnok úszó.

"Jót tett, hogy aludtam erre párat, mert aznap nem láttam a dolgokat túl fényesen... Beszéltem a szüleimmel, a barátaimmal, és

olvastam üzeneteket, mindenki kivétel nélkül gratulált, és próbált jobb kedvre vidítani, kicsit sikerült is,

de örökre marad bennem egy kis hiányérzet" – írta le helyzetét.

Hogy a koronavírus-járvány miatt naponta kell a telefonra alkalmazásokat frissíteni, illetve teszteléshez kell járulni Tokióban, gyorsan elfogadta, mivel ez mindenkire nézve kötelező volt, "ez nem ellenem volt, hanem mindenki ellen" – ecsetelte az olimpikonok közös nehézségeit.

De hogy magán a taktikán ma már változtatna-e, arra szintén egyenesen válaszolt.

"Megmondom őszintén, hogy nem. Hogy mit ronthattam el? Nyilvánvalóan több volt bennem, de ahogy visszanézem az úszásomat apránként, nem találom meg, hogy hol volt több. Nem gondolom, hogy bátortalanul kezdtem a döntőben, és a végén is mindent kiadtam magamból" – rögzítette.

Óriási bravúrnak tartja vőlegénye, Telegdy Ádám 5. helyét 200 háton, a lelátón izgult érte.

Most, az olimpia után két teljes hónap pihenő vár rá, majd újra edzésbe áll, és részt vesz az International Swimming League (ISL) versenyein az Energy Standard csapatában, a novemberi programba csatlakozik majd.

A pihenés ideje alatt átgondolja, vállal-e még 3 évet a párizsi olimpiáig,

most úgy gondolja, hogy igen, középpontban a 200 pillangóval.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kapás Boglárka
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást