Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Korpási Bálint: ha nem sikerült volna a belgrádi Világkupa, Tokiónak annyi

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. július 31. 21:09
Súlycsoportváltás és sok nehézség tarkította a kötöttfogású birkózó Korpási Bálint útját a nyári olimpiáig. A BVSC 34 éves klasszisa Tokióban a 67 kilósok között indulhat, mivel márciusban Budapesten megszerezte a kvótát. Az InfoRádiónak elmondta: ha nem szerepelt volna jól a tavaly decemberi belgrádi Világkupán, akkor nem vállalta volna a további fogyasztást, és feladta volna.

Korpási Bálint a 2019-es kazah világbajnokságot követően, ahol a nem olimpiai számnak számító 72 kilogrammosok között bronzérmet szerzett, válaszút elé érkezett. Miután Lőrincz Tamás Nur-Szultanban 77 kilogrammban világbajnok lett, kvalifikálva magát a nyári olimpiára, végül úgy határozott, hogy megpróbálkozik a 67 kilóval.

Emlékeztetett, ekkor még úgy állt a helyzet, hogy a kvalifikációs versenyre 2020 márciusában fog sor kerülni, de ezt egy héttel előtte – a pandémia miatt – végül törölték, és csak idén márciusban pótólták. „A hosszú, egyéves időszak szerencsére gyorsan eltelt, és rendben el tudtuk végezni a munkát” – fogalmazott a BVSC világ- és Európa-bajnok klasszisa, aki a moldovai Donior Islamovval került szembe a budapesti megmérettetésen, és harcolta ki végül a tokiói repülőjegyet.

A magyar olimpikon hozzátette: miután tavaly márciusban elhalasztották a kvalifikációt, illetve az olimpiát, elinte nagyon nehéz volt megtalálni a motivációt. Nehézkesek voltak az edések is, mindenki otthon próbálta karbantartani magát. Végül szerencsésen sikerült ezen a nehéz perióduson átbillennie, elindultak az edzőtáborok, és lehetett készülni a decemberi belgrádi „pótvébére”, ami tartotta benne a lelket.

„Nagyon fontos mérföldkő volt, mert ha nem sikerült volna jól, valószínűleg nem vállaltam volna ezt a plusz félévet”

– mondta, de 72 kilóban győzött, így a siker jelentette plusz motivációval indulhatott neki a 2021-es évnek a birkozó.

Korpási Bálint arra is kitért, hogy amikor még a 72 kilósok mezőnyében birkózott, az átlagos súlya 75-76 kiló körül mozgott, tehát onnan kellett szép apránként „leereszkedni”, majd megtartania a súlyát, hogy versenyben lehessen a 67 kilós súlycsoportban. Mint elárulta, ebben rengeteg segítséget kapott dietetikus szakemberektől, illetve régi nagy bajnokoktól, köztük például Tóth Istvántól és Majoros Istvántól, akik sok hasznos tanáccsal látták el, aminek köszönhetően sikerült hoznia a súlyát.

A magyar sportoló megerősítette, a jelenlegi szabályok értelmében a verseny kétnapos, a helyosztók a második napon lesznek. Vagyis mind a két versenynap reggelén mérlegelni kell majd Tokióban, ami nem egyszerű feladat.

„Viszonylag már lent van a súlyom, a maradék két kiló pedig könnyen fog már lemenni, de

az utolsó napokban majd be kell öltözni, valamint étel- és folyadékmegvonás is lesz.”

De mint kiemelte, ehhez a céljai megvannak, amelyek hatják előre, vagyis, hogy a 24 éves pályafutását azzal tudja megkoronázni, hogy azt a munkát, amit beletett, ki is tudja venni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Korpási Bálint: ha nem sikerült volna a belgrádi Világkupa, Tokiónak annyi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást