Nyitókép: Jamie Squire/Getty Images

Nem sikerült a bravúr a női tőrválogatottnak

Infostart
2021. július 29. 05:28
A magyar női tőrválogatott a papírformának megfelelően kikapott az olaszoktól, így a folytatásban az 5-8. helyért folytathatja szereplését a fegyvernem csapatversenyében.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállításban pástra lépő magyarok a negyeddöntőt jelentő első mérkőzésükön 45-32-re maradtak alul a jóval esélyesebb riválissal szemben.

A második helyen kiemelt olaszok az utóbbi öt olyan olimpián, amelyen rendeztek női tőr csapatversenyt, négyszer megnyerték az aranyat.

Ezzel együtt Kreiss remekül kezdett, 0-4-ről fordítva 5-4-re megverte Alice Volpit, majd később Pásztor és Kondricz is nyert asszókat Ariana Errigo, illetve Martina Batini ellen, de összességében nem forgott veszélyben az olasz siker. Kreiss az egyik asszóban a combjához kapott, és nem is nyilatkozott az találkozó után, mert sietett kezeltetni a sérülését.

"Van bennem egy kis hiányérzet, úgy érzem, hogy még többre lettem volna képes. Az elején kicsit meg voltunk illetődve, de utána szépen feljöttünk - mondta az MTI-nek Pásztor Flóra. - Sajnos Fanni összeszedett egy kisebb sérülést, ami persze nem segített minket a folytatásban. Remélem, hogy a következő asszóra össze tudjuk rakni a csapatot. Szerettünk volna bravúrt elérni, de küzdünk tovább."

A következő ellenfél Kanada lesz, magyar idő szerint 5.35-től.

Női tőr, csapatverseny, negyeddöntő:

Olaszország-Magyarország 45-32

Orosz olimpiai csapat-Egyiptom 45-21

Franciaország-Kanada 45-29

Egyesült Államok-Japán 45-36