Nyitókép: Al Bello/Getty Images

Milák a legjobb idővel, Kenderesi ötödikként, Hosszú hetedikként döntős

Infostart
2021. július 27. 05:26
„Mindenkinek jó reggelt!” – üzent haza, Magyarországnak Milák Kristóf a 200 méteres férfi pillangóúszás elődöntője után. Ami rajta múlt, azt megtette, hogy így legyen: több, mint két másodpercet vert a mezőnyre, így a négyes pályán úszik majd a szerdai döntőben. Kenderesi Tamás az ötödik idővel döntős. Hosszú Katinka a hetedik idővel befért a 200 m női vegyes döntőjébe.

Kenderesi Tamás szinte lemásolta hétfői teljesítményét. A hetedik helyen fordult az első ötven után, akkor még a dél-afrikai – s vele jó barátságban lévő, sokszor Magyarországon készülő – Chad le Clos világcsúcs-részidőn belüli idővel robogott az élen. Kenderesi a második ötvenen feljött a hatodik helyre, de a harmadikon még mindig nem indult meg, sőt az utolsó hosszra fordulva a nyolcadik helyről indította meg támadását. Mindenkinél gyorsabban úszott a végén, s végül 1:55.17-tel, futammásodikként biztosította a helyét a döntőben, csak Chad le Clos előzte meg. (Nyilvánvaló volt, hogy ezzel az idővel simán finalista lesz, nem a helyezésével ment tovább.) A riói olimpia magyar bronzérmese 25.99-cel kezdett, aztán 29.36-ot, 30.44-et, végül 29.38-at tett rá erre.

A második elődöntőben Milák Kristóf végig vezetett, az első ötvenet megnyomta, a másodikon kicsit feljött rá az olasz Burdisso, de ez legfeljebb annyit jelentett, hogy egy másodpercnyire megközelítette. A magyar világklasszis aztán a negyedik hosszon megint nekidurálta magát, s nagy fölénnyel, körülbelül két testhosszal megverte a mezőnyt. Az első hosszon 24.46-ot, a másodikon 28.45-öt, a harmadikon 29.16-ot, a végén 30.15-öt úszott, maradt még tartalék az idejében szerdára, de már így is tönkreverte a mezőnyt. 1:52.22 perces ideje több mint két és fél másodperccel jobb, mint a második brazil Leonardo de Deusé.

A női 200 méteres vegyes úszásban Hosszú Katinka az első elődöntőbe került, ahol 2.10.22-vel az ötödik helyen végzett. Pillangón 28.14-et, háton 32.74-et, mellen 38.59-et, gyorson 30.75-öt úszott. A hát ment a legjobban, az első hossz után az ötödik helyen fordult, a másodikon feljött harmadiknak, utána visszacsúszott ötödiknek.

Futamában az amerikai Alex Walsh, a kínai Ju Jiting, a japán Ohasi Jui és a kanadai Sydney Pickrem előzte meg. A második futamban az amerikai Kate Douglass, valamint a brit Abbie Wood úszott még jobbat nála, így a szám riói bajnoka, a címvédő, a hetedik idővel bejutott a döntőbe.