Nyitókép: takasuu/Getty Images

Márton Anna legyőzte, eljegyzéssel kárpótolták - videó

Infostart
2021. július 27. 17:50
Nem akármilyen jelenet játszódott le a női kardozók versenye közben a tokiói olimpián.

Márton Anna hétfőn az első asszóját az argentin Marija Belen Perez Maurice ellen vívta. Ekkor sérült meg, de győzött, majd menetelt a negyedik helyig.

A 32 között búcsúzó argentin vívó az újságíróknak nyilatkozott éppen, amikor különleges meglepetésben volt része: barátja és edzője, Lucas Guillermo Saucedo megkérte a kezét.

Az interjú közben mögé állt és feltartott egy táblát, amin az a felirat szerepelt: „Hozzám jössz? Kérlek.”

A 36 éves kardozó örömében felsikoltott és igent mondott.

„Boldogok vagyunk, jó páros vagyunk, persze akadnak vitáink, de élvezzük egymás társaságát. Szereretjük egymást és együtt akarjuk leülni az életünket” – mondta Marija Belen Perez Maurice, hozzátéve, hazatérve Buenos Airesben nagy sütögetést tartanak.

A pár természetesen a vívásnak köszönhetően találkozott. Lucas Guillermo Saucedo maga is versenyzett, majd edzősködni kezdett, és egyik tanítványa Marija Belen Perez Maurice lett. 17 éve vannak együtt, és a férfi egyszer, nagyjából tíz éve már próbálkozott a lánykéréssel, de akkor elutasításban részesült: a vívó akkor azt mondta, hogy még fiatalok a házassághoz.

Az edző elárulta, a verseny előtti este találta ki a lánykérést, bár gyűrűt nem vitt magával. Addig várt volna a bejelentéssel, amíg a vívó versenyben van.