Nyitókép: Dean Mouhtaropoulos

Szilágyi Áron két lépésre a címvédéstől

Infostart
2021. július 24. 09:04
Bejutott a legjobb négy közé a magyar kardozó a tokiói olimpián.

Szilágyi Áron 15-6-ra győzött az iráni Ali Pakdaman ellen a férfi kardozók egyéni versenyének negyeddöntőjében.

London és Rio bajnoka három gyors tussal elhúzott, majd ellenfele feljött, de újra a magyar vívó pillanatai következtek. Szilágyi Áron fokozatosan növelte előnyét, és a szünetre 8-4-re vezetett. Az iráni a folytatásban sem tudta kizökkenteni, türelmesen vívott, jól védekezett, és sorra vitte be a találatokat. 11-5 is volt az állás, aztán Pakdaman már csak egy tust vitt be, a magyar klasszis viszont négyet is, így diadalmaskodott Szatmári András legyőzője ellen.

Szilágyi Áron elárulta, hogy mivel járt túl az iráni eszén: egy rendszeresen előforduló, elhibázott mozdulatát kihasználva tudta legyőzni.

„Türelmesnek kellett lennem, és ezt az egy akciót konokul, szem elől nem tévesztve végigcsinálnom. Nem tudom, hány tust adtam abból, hogy megelőztem középen, de szerintem tíz körül. Most ez kellett” – fejtette ki.

Az Infostart tudósítójának kérdésére, hogy most is abban a lelkiállapotban van-e, mint az előző két olimpiai bajnoki címének megszerzésekor, azt mondta, ezzel most nem foglalkozik.

„Örülök, hogy sikerült legyőznöm az ellenfeleket, és dominálni tudtam az első három asszóban, de ez semmit sem jelent az elődöntőre és – remélhetőleg – a döntőre nézve.

Teljesen új verseny jön, ráadásul előtte három óra szünet következik, úgyhogy fejben is össze kell újra raknom magam.”

Elődöntője magyar idő szerint 12 órakor lesz. Ellenfele a grúz Szandro Bazadze lesz, aki a dél-koreai O Szang Ukot búcsúztatta.

Addig masszőre, Bodnár József veszi „kezelésbe”, majd edzőjével melegít, aztán Gémesi Csanáddal vív.

A grúz ellen jó Szilágyi mérlege, négyszer győzte le, kétszer kapott ki tőle. Legutóbb a márciusi budapesti világkupán találkoztak, akkor a magyar versenyző győzött.

Háromszor egymás után még egyik kardozónak sem sikerült egyéniben győznie - Szilágyi Áront két asszó választja el ettől.