Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Hosnyánszky Norbert: szeretném arannyal lezárni a válogatott pályafutásomat

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. július 20. 11:19
A stabil védekezés mellett gólokkal is segítené a férfi vízilabda-válogatottat a 37 éves klasszis.

Már megérkezett Japánba, és egyelőre Ojamában készül a férfi vízilabda-válogatott az olimpia rajtjára. A keretben két olimpiai bajnok van: Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert. Utóbbi játékos az elutazás előtt beszélt az InfoRádiónak.

„Egyre jobb állapotban érzem magam. Próbálom úgy időzíteni a formát, hogy ne is az olimpia elején, hanem majd amikor a legfontosabb meccsek jönnek, akkor legyek a legjobb állapotban. A negyeddöntő lesz az első fontosabb mérkőzésünk, de addig el is kell jutni” - mondta a 37 éves pólós.

A Honvéd játékosa szerint egyre jobban összecsiszolódik a válogatott, egyre több időt töltenek együtt.

Saját szerepében nem lát változást.

„Több poszton fogok játszani. Elsősorban védekezésben fogok sokat játszani és úgy pluszokat hozzátenni, hogy a védekezésből, amikor felmegyek, akkor gólokat lövök. Ez a célom.”

Hozzátette: neki nem kell a fiatalokat sem irányítania.

„Elég ha a csapatkapitányok irányítanak. Nem is jó, hogyha mindenki beszél egy mérkőzés alatt. Azt gondolom, mindenkinek megvan már a kellő rutinja, tapasztalata ahhoz, hogy tudja, mi a feladata. Egy-két szó, egy-két segítség jól jöhet, de azt majd a Varga Dumi megoldja.”

Hosnyánszky Norbert amiatt sem aggódik túlzottan, hogy a falut nem hagyhatják el a járvány miatt.

„A vízilabda-válogatottra sosem volt jellemző soha egyik olimpián sem, hogy a tagjai kijárkáltak volna. Minden olimpián egyszer mentünk el egy külső vacsorára, ha az most kimarad, nem fog összedőlni a világ. Mi mindig bent szerepeltünk, végig a faluban. A falun belüli korlátozások lehetnek nehezek, de az, hogy most nekünk a faluban kell eltölteni az időt, azzal nincs probléma,

csak a faluba ki lehessen menni legalább egy kicsit.”

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékosnak ez lesz a nagy tornája.

„Ugyanolyan fontos, mint eddig az összes olimpia, de érzelmileg még nagyobb, mert ez az utolsó olimpiám és nagyon szeretném egy aranyéremmel lezárni válogatott pályafutásomat” – fejtette ki, hozzátéve, a győzelemre öt-hat csapat is esélyes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hosnyánszky Norbert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást