Nyitókép: Kovács Tamás

Nagy Viktor: "most már jól vagyok"

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. július 16. 07:06
Élete utolsó nagy tornájára készül Nagy Viktor. A világ- és Európa-bajnok vízilabdakapus az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy már nincs gond a fizikai állapotával, és a tokiói olimpia elődöntőjére érdemes időzíteni a legjobb formát.

Sokadik hete tart Nagy Viktor felkészülése, és jelenleg kiváló fizikai és mentális állapotban érzi magát. Pedig – mint őszintén bevallotta –, fél évvel korábban még ennek épp az ellenkezője volt az igaz, a válogatott kapusedzőjének, Mátéfalvy Csabának az aggodalmát is kiváltva ezzel.

„Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, a nyárra jól leszek, és most jól is érzem magam.

Ilyen jól még nem éreztem magam felkészülés alatt, után, közben”

– emelte ki az elégedett vízilabdázó.

A válogatott hálóőre úgy érzi, a klubsikereket követően valamelyest jobb hangulatban vághatott neki az olimpiai felkészülésnek, de ez hamar elmúlik, majd azt követően

az ember felveszi a „válogatott szellemet”, teljesen átalakul, és onnantól kedve könnyebben el tudja engedni, hogy mit nyert, esetleg nem nyert,

de valójában azzal nem is kell szerinte foglalkozni, mert az már a múlt. „Most a jelenben vagyunk, és abba kell beletenni a munkát, és a jövőre, az előttünk álló mérkőzésre kell készülni” – magyarázta.

Nagy Viktor arra is kitért, hogy nem igazán tudnak az olimpiai hangulatra, illetve a rájuk váró szigorra készülni, mert nem tudható, hogy mi vár rájuk pontosan, csak hallanak ezt-azt. Úgy tartja, mindenkinek rendeznie kell a gondolatait a fejében, és alkalmazkodnia a kinti dologhoz. „A sport gyerekkorunk óta arra tanít minket, hogy alkalmazkodjunk, illetve, hogy azt miként tegyük, az ellenfélre, a játékvezetőre és a külső körülményekre egyaránt.” Lehet, hogy extrémebb mód fogja érni őket Japánban, de ez egy feladat, amit meg kell oldani.

A világ- és Európa-bajnok vízilabdakapust kiemelte azt is: nála az erősorrendben mindig a magyar csapat az első, és azért is dolgoznak, hogy ez így is legyen. De azért azt láthatja minden vízilabdát követő ember, hogy a magyar válogatottan kívül is van 5-6 olyan csapat, aki potenciálisan döntő esélyes – tette hozzá. Éppen ezért arra fókuszál, hogy csoportmérkőzésről csoportmérkőzésre tudjon fejlődni, megnyerve a mérkőzéseket. „Augusztus 4-én lesz az elődöntő, arra kell összehozunk mindent, ami által tovább tudunk menni.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Viktor: "most már jól vagyok"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást