Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megnyerte az olimpiai B-döntőt a férfi gyorskorcsolyaváltó

Infostart
2022. február 16. 13:50
A címvédő magyar egység a kisdöntőben a hollandokat és a japánokat is megelőzte, és összesítésben hatodik.

Szépen akart búcsúzni a pekingi téli olimpiától a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, az utolsó versenynapon a női 1500 méteren nem sikerült helyezést elérni, de még következett a férfi váltó, amely címvédőként érkezett Pekingbe, de ezúttal a gyenge elődöntős futás után csak a B döntőben szerepelhetett. A szak vezetők úgy döntöttek, hogy a Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence négyes indulhat megint, így nem kapott lehetőséget Varnyú Alex, aki az elődöntő előtti napon érkezett a kínai fővárosba a koronavírus-fertőzése miatt.

A férfi váltó A döntőjébe öt válogatott került be, míg a B-ben három indult: a magyar mellett a japán és a holland. A kisdöntő megnyerésével a hatodik hely volt a tét.

Ezúttal nem próbálkozott különleges taktikával a magyar négyes – ellentétben a balsikerű elődöntővel –, sokáig a második helyen váltották egymást a magyarok a hollandok mögött. A táv harmadánál a harmadik helyre csúszott vissza a staféta, és a féltávnál is maradt a holland, magyar, japán sorrend. 15 kör volt hátra, amikor Liu Shaoang feljött a második helyre, majd a testvére 12 körrel a vége előtt átvette a vezetést. A hajrára megint visszacsúszott az utolsó helyre a magyarok, innen viszont fantasztikus finis következett: csaknem ötméteres hátrányt ledolgozva az utolsó pillanatokban első helyen hozta meg a magyar váltót Liu Shaolin Sándor.

A döntőben némi meglepetésre magabiztosan, nagy előnnyel nyert Hollandia Dél-Korea és Olaszország előtt. Mivel nem volt kizárás a fináléban, így véglegessé vált, hogy a magyar egység összesítésben a hatodik helyen végzett.

"Jól éreztem magamat. Szerettünk volna egy jó futammal zárni az olimpiát, ez sikerült is. Sajnos nem voltunk ott az A-döntőben, a többi csapat szerintem örült ennek. Most összeállunk, lesz négy kemény évünk, és fel tudunk készülni Milánóra" – mondta az M4 Sportnak Liu Shaolin Sándor.

"Nagyon sok futamon vagyok túl, örülök, hogy volt három egyéni döntőm. Elfáradtam lelkileg meg fizikailag is, de mindenki jó tapasztalatokkal tud hazamenni. Sokat tanultunk Pekingben, jó élmények kötnek ide minket, hiába voltak kudarcok és igazságtalanságok is" – mondta az 500 méteren olimpiai bajnok Liu Shaoang.

"Ez jó futás volt, jobban éreztem magam, mint az elsőben. Megszokott felállás volt, ez benne volt a lábamban, jobban, mint az előző taktika. Örülök, hogy a váltó tagja lehettem, nekem ajándék volt ez az olimpia" – mondta Nógrádi Bence, aki beszélt arról is, hogy az elődöntőben elkövetett hibáján nehéz volt túljutnia, de úgy érezte, nagyjából sikerült is.

"Sajnos csak a B-döntőbe jutottunk be, pedig mi az A-döntőbe akartunk indulni. Most a pontokért mentünk, örülök, hogy csapatként össze tudtunk állni, és meg tudtuk nyerni a kisdöntőt" – nyilatkozott Krueger John-Henry.