Nyitókép: TI/EPA/Szergej Ilnyickij

Esett-kelt - Így búcsúzott sportpályafutásától a snowboard élő legendája

Infostart / MTI
2022. február 11. 08:06
Shaun White 35 évesen, címvédőként, 2010 és 2014 bajnokaként is érkezett Pekingbe, érem nélkül maradt a végén.

Hirano Ajumu győzött a férfi hódeszkások félcső számában a pekingi téli olimpián.

A második helyen az ausztrál Scotty James, a harmadikon pedig meglepetésre a svájci Jan Scherrer végzett.

A címvédőként indult és ebben a számban 2006-ban és 2010-ben is győztes Shaun White negyedik lett az utolsó versenyén. A 35 éves amerikai klasszis, aki ötödik olimpiáján szerepelt, múlt szombaton jelentette be, hogy a pekingi játékokkal véget ér a pályafutása. A szerdai kvalifikáció első futamában elesett, csak 19. volt, de a másodikban javított és negyedikként finalista lett. A döntőben az első és a második futam után is negyedikként állt, majd az utolsó lecsúszása alkalmával az egyik ugrásánál elesett, így végül maradt ebben a pozícióban. Utolsó pontszámát meghatódva, könnyezve várta, miközben a közönség tapssal ismerte el kiemelkedő eredményeit.

Hirano, aki Szocsiban és Phjongcshangban ezüstérmet nyert, a döntőben az első futam után kilencedik, a másodikat követően második volt, majd az egész mezőny utolsó tagjaként harmadjára hibátlanul kivitelezett magas ugrásokat mutatott be, így végül megelőzte Jamest, aki a második lecsúszásával addig az élen állt. Az ausztrál a négy évvel ezelőtti harmadik helye után egyet előrelépett.

A döntőben 12 versenyző szerepelt, mindenki háromszor mutathatta be ugrásait, trükkjeit a csangcsiakoui Kenting Havas Parkban kialakított pályán, és a legjobb eredmény számított.

Eredmények:

hódeszka, férfi félcső, olimpiai bajnok:

Hirano Ajumu (Japán) 96,00 pont

2. Scotty James (Ausztrália) 92,50

3. Jan Scherrer (Svájc) 87,25