Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Búcsúztak a magyar paralimpikonok bocciában

Infostart / MTI
2024. augusztus 30. 21:36
Mindkét magyar boccia versenyző búcsúzott pénteken a további küzdelmektől a párizsi paralimpián.

A 24 éves pécsi Szabó Alexandra a nyitónapon egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el a BC4-es kategória D csoportjában, így a portugál Carla Oliveira elleni pénteki mérkőzése arról döntött, hogy továbbjut-e a negyeddöntőbe. A kerekesszékes magyar parasportolónak nem sikerült megismételnie az első találkozóján mutatott jó teljesítményt, kikapott, ezzel a harmadik helyen végzett a négyesében és búcsúzott.

A 29 éves, központi idegrendszeri sérült Nagy Vivien (BC2) a csütörtöki első mérkőzésén szoros csatában kapott ki holland ellenfelétől, majd a második csoportmeccsén simábban, 6-1-re maradt alul az indonéz Gischa Zayanával szemben. A hármas csoportból két vetélytársa jutott tovább a legjobb nyolc közé.

Nagy ezzel együtt úgy nyilatkozott, nagyon különleges volt az első paralimpiája, jó hatással volt rá a közönség, a hangulat.

„Sajnálom, hogy ez most ennyire volt elég és számomra befejeződött a verseny, ennél kicsit többet vártam magamtól, de bízom benne, hogy a következő paralimpiára, Los Angelesbe is sikerül majd kvalifikálni” – mondta.

Magyar sportolók 16 év után először indultak a golyósportok közé tartozó bocciában, amelynek lényege, hogy a versenyzők meghatározott számú színes labdát minél közelebb dobjanak a céllabdához.

Eredmények:

boccia:

csoportmérkőzések:

BC2, D csoport:

Gischa Zayana (indonéz)-Nagy Vivien 6-1

Nagy harmadik lett a csoportjában és búcsúzott.

BC4, D csoport:

Carla Oliveira (portugál)-Szabó Alexandra 5-0

Szabó harmadik lett a csoportjában és búcsúzott.