Nyitókép: Tom Weller/VOIGT/GettyImages

Dagad az olimpiai tornabotrány, az amerikaiak nem nyugszanak bele az ítéletbe

Infostart
2024. augusztus 13. 11:25
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerint a szabályok nem teszik lehetővé, hogy újravizsgálják a párizsi olimpián a női tornászok talajdöntőjében történteket, még akkor sem, ha meggyőző új bizonyítékok állnak rendelkezésre, így Jordan Chiles nem kapja vissza az ötkarikás bronzérmét.

„Nagyon csalódottak vagyunk a fejlemények miatt, de továbbra is minden lehetséges módon fellebbezni fogunk, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is, hogy igazságot szolgáltassanak Jordan Chiles pontszámát és helyezését illetően” - állt az Egyesült Államok Torna Szövetségének közleményében.

Az egy héttel ezelőtti fináléban Jordan Chiles eredetileg 13,666 pontot kapott, az amerikaiak azonban úgy vélték és az óvás után a zsűri ezt el is ismerte, hogy a nehézségi fok megítélésénél tévedtek a bírók. Az óvást elbírálva azt 5,8-ról 5,9-re módosították, az összpontszám pedig 13,766-ra emelkedett. Ezzel Chiles az eredeti ötödik helyről előre lépve leszorította a dobogóról a román Ana Bărbosut. Ezt követően viszont a románok fellebbeztek, érdekes módon nem a pontszám felemelésének jogosságát vitatva, hanem arra hivatkozva, hogy az óvásra rendelkezésre álló idő eltelt, négy másodperccel kicsúsztak belőle az amerikaiak. A Nemzetközi Tornaszövetség, a FIG először nem fogadta be a románok beadványát, ezért ők a CAS-hoz fordultak, amely viszont már nekik adott igazat. Ennek alapján a FIG szombaton késő este módosított, visszaállítva az eredeti végeredményt. Így a brazil Rebeca Andrade és az amerikai Simone Biles mögött Bărbosu lett a harmadik (drámai felvételek készültek, amikor megtudta, hogy mégsem ünnepelhet - videó itt), az ugyancsak román Sabrina Voinea a negyedik és Jordan Chiles csak az ötödik.

Az amerikaiak azért érzik igazságtalannak a döntést, mert az óvási időhatár egy perc, a románok szerint ezt lépték túl az amerikaiak, akik ellenben videófelvétellel próbálják igazolni, hogy időben léptek. A CAS-hoz fellebbviteli tárgyalásra továbbküldött anyaguk alapján Chiles pontszámának kihirdetése után Cécile Canqueteau-Landi edző már 47 másodperc múltán jelezte az óvást.

További viták támadtak abból, hogy a románok szerint Sabrina Voinea egy tizedes büntetése is hibás döntés volt, mert nem lépett ki a szőnyegről. Ha azt visszakapta volna, Chiles felemelt pontszáma ellenére is ő lett volna a bronzérmes.

A román tornasport Egyesült Államokban élő legendája, a párizsi megnyitóünnepségen is kulcsszerepet kapó Nadia Comăneci és Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke azt kérte, hogy Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke engedélyezze Voinea talajgyakorlatának újbóli lepontozását. Korábban Marcel Ciolacu román miniszterelnök tiltakozásként kilátásba helyezte, hogy országa küldöttsége bojkottálni fogja a záróünnepséget a román tornászokat ért botrányos és becstelen bánásmód miatt. A románok Sabrina Voinea ügyében is a CAS-hoz fordultak, de a Sportdöntőbíróság azt a keresetet elutasította.