Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Megint gond volt a Szajnával

Infostart
2024. augusztus 3. 16:11
A párizsi olimpiai szervezői nem aggódnak, pedig a triatlonversenyzők már kemény kritikákat fogalmaztak meg.

Lemondták a triatlon vegyesváltók szombat reggelre tervezett edzését a Szajnában. Ezúttal a folyó sodrását ítélték túl erősnek az előző napok viharos időjárása és az esőzések után, de a hivatalos magyarázat kitér arra is, hogy a sok csapadék a vízminőség romlását is okozhatja. A másik két szám edzését meg tudták tartani.

A viadalt hétfőn rendezik, és Tony Estanguet, a szervezőbizottság vezetője szerint nem kell attól tartani, hogy ne tudnák megrendezni a tervek szerint –

ha mégis halasztani kell, akkor keddre kerülhet az esemény.

A nyílt vízi úszók augusztus 8-án és 9-én versenyeznek a Szajnában, vagyis a vízminőség kérdése még téma lesz a következő napokban is.

A triatlonosok egyéni versenye után többen panaszkodtak a vízminőségre, bár Bragmayer Zsanett azt mondta, hogy a tokiói olimpián rosszabb körülmények között úsztak, és akkor is elkapta az E.coli fertőzést. Ennek 2-3 nap a lappangási ideje, tehát ennyivel később derül ki, hogyan reagált a sportolók szervezete. A magyar triatlonos abban bízott, hogy nem engedik őket versenyezni a folyóban, ha nem megfelelő a minősége, de nem állhat ott egy kémcsővel. Azt mondta, hogy számára a sodrás nagyobb kihívást jelentett, mint a szennyezettség.

Volt olyan triatlonos, aki keményebb szavakat fogalmazott meg. A civilben orvosként dolgozó Miriam Casillas azt mondta, a szervezők nem gondoltak a versenyzők egészségére, csak az volt a fontos, hogy minél jobb képet mutathassanak a városról és a Szajnáról. Nem volt B terv, és megkérdőjelezhető szerinte, hogy egyik napról a másikra ennyit javult a vízminőség.

„Kicsit olyanok vagyunk, mint a bohócok a cirkuszban, kitesznek oda minket, nekünk pedig végig kell mennünk. Ez némileg szégyenletes.”

Többen elmondták, hogy rossz íze volt a víznek, a színe is barnás volt. A belga Jolien Vermeylen sem szépítette a tapasztaltakat. „A híd alatt ráadásul olyan dolgokat éreztem és láttam, amiken nem volt szabad sokat gondolkoznom, mert azonnal kidobtam volna a taccsot. Száz éve koszos a Szajna, nem mondhatják azt, hogy nekik a sportolók biztonsága az elsődleges.”