Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Infostart
2024. augusztus 1. 21:02
A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.

Kós Hubert elképesztően taktikus győzelmet aratott a párizsi olimpia úszóversenyei során 200 m háton, leiskolázva a mezőnyt, és az első 150 méteren toronymagasan vezető görög Aposztolosz Krisztut is.

Úszása után azonnal értékelt is az M4 Sportnak.

"Hihetetlen, hihetetlen, még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Nem tudok mit mondani" - kereste a szavakat. "Abban a gatyában úsztam, amelyben megnyertem a vb-t tavaly Fukuokában, csak ebben tudok 1 perc 55 másodperc alatt úszni. Rendben, hogy nem kellett űridő, de valahogy

megtanítottak arra, hogy döntőben kell jól úszni."

Azt is mondta: ez az olimpia, és "csak az olimpián lehet olimpiát nyerni".

"Négy év múlva lesz a következő, ki tudja, fogok-e még háton úszni akkor, vagy lesz-e egy Léon Marchand a mezőnyben" - utalt arra, hogy nem könnyen dőlt el, hogy Bob Bowman tanítványaként a 200 m vegyesre vagy a 200 m hátra koncentráljon.

Mindenesetre várja majd a későbbiekben, hogy barátja, Kovács Benedek "felkösse a gatyáját", és együtt álljanak a dobogón négy év múlva, akár 200 m háton is, Los Angelesben.

Kapott tippeket is arra amerikai szupersztár edzéstársaitól arra vonatkozóan, hogyan viselkedjen a rajt előtt.

"Azt mondták, viselkedjek úgy, mintha ez egy másik verseny lenne, csak a medencét és a vizet figyeljem, semmi mást."

A még mindig csak 21 éves Kós Hubert meg akarta mutatni, mit tudott ebben az egy évben elvégezni Amerikában.