Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hihetetlen fölénnyel, 1. helyen jutott döntőbe Milák Kristóf 200 m pillangón

Infostart
2024. július 30. 21:00
Rettentő lazán sétált ki a medencetérbe, demoralizáló lassúsággal állt fel a rajtkőre, azonban utána mindenkit állva hagyott a "rejtőzködő" magyar. Márton Richárd, a szám másik magyarja nem jutott döntőbe.

A francia, tehát hazai támogatású Léon Marchand, valamint Milák Kristóf és korábbi (?) edzéstársa, Márton Richárd részvételével került sor a párizsi olimpia keddi úszóprogramja 200 méteres férfi pillangóúszásának két elődöntőjére.

Az első futamban Márton Richárd a 8-as pályán kezdett, a 3-as pályán viszont Léon Marchand döbbenetes úszással kezdett, sokkal jobban tempózva, mint a délelőtti előfutamok során. A futamot végül Marchand - ő pedig Amerikában Kós Hubert edzéstársa - hatalmas fölénnyel meg is nyerte (1:53,50 - kevéssel jobb, mint Milák délelőtti úszása), Márton Richárd 1:55,93-as idővel zárt a 7. helyen, ekkor már látszott, hogy a második számú magyar pillangóúszó jó eséllyel nem jut a legjobb nyolc közé.

Milák Kristófnak erre viszont minden esélye megvolt a második futamból, csak magára kellett koncentrálnia az első futam időeredményeinek ismeretében. Komótosan vetkőzött le a rajtkő mellett, majd állt is rá fel. A beugrásnál viszont már nem volt "játék", 25 métertől végig vezetve, "megnyugtató" úszással diadalmaskodott az elődöntőben. Időeredménye: 1:52,72. Ennél jobb időt utoljára tavaly áprilisban úszott. Idén még senki nem úszott ilyet, még a nagy ellenfél Léon Marchand sem. Márton Richárd ideje a 14. helyre volt elég.

Márton Richárd az MTI-nek: - Amennyi energiát és munkát beleöltünk, hogy menjen a vége, ehhez képest sajnos nem jött ki az utolsó harminc méteren, amit vártunk. Ez van, nem vagyok csalódott, de boldog sem. Nem akarok szomorkodni, amiért nem jött össze a döntő. Tizennegyedik vagyok az olimpián, talán majd a következőn, Los Angelesben...

A fináléra szerda este tehát fél 9-kor kerül sor, ekkortájt úszik a 100 m gyors döntőjében Németh Nándor.

Milák Kristóf szokása szerint nem értékelt az interjúzónában, a helyszínről származó értesüléseink szerint versenyei után, várhatóan szerda este 9 óra tájban sor kerülhet erre.