Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Gémesi Csanád: Az igazságtalanságot mindig nehezen viselem

Infostart
2024. július 27. 18:41
Egyetlen tussal kapott ki a legjobb 16 között a tunéziai Faresz Ferzsanitól a magyar kardozó, aki rendkívül csalódott volt a vereség után.

Végig szoros és feszült asszót vívott egymással az egyetlen, még versenyben maradt magyar kardozó és tunéziai ellenfele a párizsi olimpián. 14-13-ra még Gémesi Csanád vezetett, de aztán két vitatott tussal Faresz Ferzsani jutott tovább – mindkét esetben videóztak a döntés előtt. A magyar vívó reklamált, de hiába, teátrális mozdulatokkal fejezte ki nemtetszését és elégedetlenségét.

„Nagyon nehezen éltem meg a végét, én a páston mindent megtettem azért, hogy a győzelmet az én javamra írják, sajnos az égiek nem így akarták. Nagyon csalódott vagyok, mert valami igazán szépet és értékeset akartam összehozni – ez most várat magára legalább három napot” – nyilatkozta a vegyes zónában.

Gémes Csanád szerint a végén a két vitatott ítélet közül az egyiket biztosan ő adta.

„Azt éreztem, hogy ez az asszó már a kezemben van. Tudtam, mit és hogyan akarok csinálni, sajnos nem úgy sikerült a vége.”

Márpedig vitatott ítéletekből kijutott korábban is, Szatmári András asszójánál is. Adódik a kérdés, mit lehet majd ezzel kezdeni a csapatverseny során. „Meg kell próbálni ettől függetleníteni magam. Nekem most az volt a szerencsém, hogy nem kellett már gondolkodnom, vége lett mindennek, így rendesen elmondhattam a véleményem a döntésekről. A csapatversenyen tiszta lappal indulunk, profi sportolóként, tudjuk, hogy miért jöttünk, és azt el is fogjuk vinni!” – jelentette ki határozottan.

A 37 éves vívó kiemelte, hogy a mostani vereség feltüzeli a folytatásra, és

érem nélkül nem megy haza Párizsból.

„Az igazságtalanságot mindig nehezen viselem. A vívásban ez mindig is benne volt, nehéz feldolgozni, hogy szubjektív találatok vannak, amiket a bíró dönt el” – mondta.

A férfi kardozók így helyezés nélkül zárták az olimpia egyéni versenyét: Szilágyi Áron és Szatmári András már a 32 között, Gémesi egy körrel később fejezte be. A csapatversenyt szerdán rendezik.