Borkai Zsolt: büszkék lehetünk a magyar csapatra

Infostart
2016. augusztus 22. 12:56
Borkai Zsolt szerint "emelt fővel" térhet haza Rióból a magyar olimpiai csapat.

"Büszkék lehetünk a magyar csapatra, keményen teljesítettek a versenyzők, sokan állhattak fel a dobogóra, s a legcsodálatosabb dolog, hogy nyolcszor hallgathattuk itt Rióban a magyar himnuszt." - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szombaton, a játékok utolsó előtti napján, a kajak-kenu versenyek után a Magyar Házban tartott ünnepségen.

Kiemelte, Rióban megszületett a magyar olimpiai történelem 500. érme.

"Sőt, azóta elértük az 501-et is, ezért úgy gondolom, büszkén, emelt fővel térhet haza a magyar olimpiai csapat." - tette hozzá.

A MOB-elnök hangsúlyozta, ott volt minden magyar érem megszületésénél, s örömmel tapasztalta, a különböző sportágak versenyzői miként szurkolnak egymásnak, s hogy egy sportág sikere mekkora lendületet tud adni a többinek.

Példaként említette a vívást - a párbajtőröző Szász Emese szerezte a küldöttség első aranyérmét -, amely az 1972-es ötkarikás játékok óta nem volt ilyen sikeres.

"De ez a siker az olimpiai családé" - fogalmazott.

Borkai Zsolt elismerte, örült volna, ha csapatsportágban vagy a küzdősportágaknál is születnek szép eredmények.

"Ugyanakkor azt gondolom, összességében kell nézni a csapat teljesítményét. Természetesen a szakmai kérdésekkel is foglalkozni kell a jövőre nézve, a MOB egyeztetni fog a szövetségekkel, és értékelni fogja a teljesítményeket." - nyilatkozott a MOB-elnök, aki úgy vélte, a kemény, céltudatos munkának, a magyar virtusnak köszönhető, hogy Magyarország ismét előkelő helyen végez majd az éremtáblázaton.

Magyarország eddig nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett Rióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Borkai Zsolt: büszkék lehetünk a magyar csapatra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást