Kozák: „Mindegyik aranynak megvan a maga varázsa”

Infostart
2016. augusztus 20. 19:16
Az Újpest kajakozója, Kozák Danuta a riói olimpián győztes négyes tagjaként begyűjtötte harmadik, pályafutása során pedig ötödik ötkarikás aranyérmét. Az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: amióta összeállt a négyes, most teljesítették a legjobb pályát.

Kozák Danuta a futam után még realizálni sem tudta, mekkora különbséggel nyerték meg a női kajak négyes 500 méteres versenyét.

"Éreztem, hogy a hajót és a mezőnyt is uraljuk, bár lehet, hogy tévedek, mert nem láttam messzire. Mindent megcsináltunk, amit gyakoroltunk. Sőt, talán ez volt a legjobb pályánk, tehát az időzítés is remekül sikerült” – vágott bele az értékelésbe a MOL-csapat tagja, aki újabb sikerével beérte a szintén ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnest és az úszó Egerszegi Krisztinát is azután, hogy már csütörtökön minden idők legeredményesebb magyar kajakozója lett az olimpiai eredmények alapján.

Szabó Gabriellával alkotott párosa a keddi futamon még szoros csatában diadalmaskodott, az egyesben azonban fölényesen verte a mezőnyt, majd zsebelte be a negyedik aranyérmét.

Az Újpest ötszörös olimpiai bajnoka nem tesz különbséget a Rióban megszerzett három aranyérme között.

"Mindegyiknek megvan a maga csodája, a maga varázsa. Jó volt versenyezni Rio de Janeiróban, ezért pozitív élményekkel gondolok majd vissza rá, holott nem volt egy kifejezetten jó a versenypálya" – jegyezte meg az InfoRádiónak.

Az ötkarikás játékok előtt kitűzte maga elé, hogy mindhárom számban a dobogó tetejére akar felállni, de csak lépcsőzetesen kívánta elérni a célját. Mégis hihetetlennek tartja, hogy a riói játékok előtt még kétszeres, a gyorsasági kajak-kenu futamok után pedig ötszörös olimpiai bajnoknak vallhatja magát.

"Nem biztos, hogy az ember élete végéig ezzel a titulussal akar élni. Egyelőre nem érzem azt, hogy bármi jelentősége lenne. Most örülök, hogy élvezem a mozgást és kajakozhatok tovább" – jegyezte meg Kozák Danuta.