Hargitay András szerint maradtunk az élvonalban, de a tanulságokat le kell vonni.
„Harmadik helyet szereztük meg az úszás éremtábláján az Egyesült Államok és Ausztrália mögött, azt hiszem, ez mindennél többet mond – mondta az úszóversenyeket értékelve Hargitay András szövetségi kapitány. – Az 1992-es barcelonai olimpia óta nem szerepeltünk ilyen eredményesen, hiszen hét érmet szereztünk, közte három aranyat, ennek köszönhetően Magyarország megőrizte vezető helyét Európában, a londoni kontinensviadal után az olimpián is a mi válogatottunk szerepelt a legjobban.”
A kapitány ugyanakkor jelezte, az amerikai nyomasztó fölényére – egyedül több számot nyertek, mint a többi ország együttvéve –, illetve az európaiak szokottnál haloványabb teljesítményére még keresik az okokat. „A legnyomósabb érv nyilván az ötórás időeltolódás, továbbá a szokatlan időrend, hiszen amikor Rióban 22 óra van, akkor nálunk hajnali három. Az ausztrálok számára az időeltolódás persze még nagyobb, ám számukra a döntők időpontja az ébrenléti időszakra, azaz délelőttre esik. Természetesen a körülmények mindenki számára ugyanazok, ám egyértelmű, hogy az európaiak helyzete volt a legkedvezőtlenebb bizonyos szempontból.”
Azt a szövetségi kapitány is elismerte, hogy az igazán kivételes úszóknak ez sem jelentett gondot, mindenekelőtt Hosszú Katinka esetében, aki az elmúlt években annyit versenyzett a világ számtalan pontján, hogy számára az átállás rutinmunka volt. „Katinka csodát művelt, világrekordot döntött, mindent megszerzett, ami még hiányzott a fantasztikus éremgyűjteményéből, és semmit sem von le a teljesítményéből, hogy a negyedik aranyból hat századmásodperc híján ezüst lett – ez is mutatja, nagyszerű versenyző, kiválóan felkészült úszó, de nem gép, ő is emberből van. Hálistennek.”
Hargitay András leszögezte, fals az a megközelítés, hogy milyen lenne az eredménysor Katinka nélkül. „Miért kéne őt kivonni a képből? Ugyanúgy a magyar úszósport része, mint bármelyik másik versenyző, igaz, nagyon is meghatározó része, egy csodálatos tehetség, aki világklasszis teljesítménnyel járult hozzá a válogatott, a magyar úszósport sikeréhez. És ahogy most egy olimpiai ciklus lezárult, úgy szeretnénk mi is lezárni a közelmúlt kiüresedett kapcsolatát, és kezdeni egy újat – én mindenesetre mindent szeretnék megtenni, hogy végre visszatérjünk a normális kerékvágásba.”
A válogatott teljesítményéről szólva a kapitány elsősorban az éremszerzőket, Kapás Boglárkát, Kenderesi Tamást és Cseh Lászlót emelte ki. „Bogi már négyszázon is érmes lehetett volna, nyolcszázon aztán beteljesedett az álma, országos csúcsokat döntött, tagja volt a pontszerző váltónak, igazi sikertörténet a riói szereplése.”
Cseh László ismét bebizonyította, hogy a legmélyebb csalódást is képes kiheverni. „Igazi sportember, igazi példakép, a sikereivel, illetve azzal, ahogy egy sokk után képes újraépíteni magát. Az, hogy a kétszáz miért úgy sikerült, ahogy – hiszen elég lett volna a tavalyi kazanyi, vagy a májusi londoni idejét megúsznia, és aranyérmes – még elemzést igényel, de a százon szerzett ezüstérem miatt mindezt jó hangulatban, őszintén tárhatják fel edzőjével, nem pedig keserű szájízzel kell boncolgatni. Mondhatni, a helyette érmet szerző Kenderesi Tamás egyérteleműen a jövő embere, fantasztikus tehetség, akinek olyan a személyisége, hogy sohasem fogja agyonnyomni a tét, óriási pályát futhat be az előttünk álló években.”
A szakvezető hozzátette, miközben a kiemelkedő szereplésről beszél, mindezt annak tudatában teszi, hogy az öt legfőbb éremvárományos közül kettő szó szerint kiesett – Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid –, továbbá a reménybeli titkos feltörekvők, Bernek Péter és Szilágyi Liliána sem tudta hozni azt, amit vártak tőlük. „Az olimpiák előtt visszatérő panel a nyilatkozatokban, hogy nem is a helyezés számít elsősorban, hanem hogy megjavítsam az egyéni legjobbamat. E tekintetben önkritikusan meg kell állapítanunk, hogy ez csupán Hosszú Katinkának, Kenderesi Tamásnak, Kapás Boglárkának, illetve Sztankovics Annának – száz mellen – sikerült, ami édeskevés, hiszen mikor ne legyen a lehető legjobban felkészülve egy versenyző, ha nem az olimpián? Számunkra ez, illetve néhány kulcsember kudarca azért jelent némi sokkhatást, mert fantasztikus hónapok állnak a sportág mögött, már a kazanyi vb sem sikerült rosszul, de a netanyai rövidpályás Eb 11, illetve a londoni Eb 10 aranya után joggal alakult ki valamiféle hurráhangulat. Ebből kell most kijózanodnunk, függetlenül attól, hogy a legjobbjainknak köszönhetően Magyarország ott van a világelitben. Mégis, meg kell találni az okokat, Cseh Laci miért nem tudta legalább azt nyújtani, amit májusban, Verrasztó Dávid is a dobogóért versenyzett volna a kazanyi idejével, Szilágyi Liliánának csak az előfutamban elért eredményét kellett volna megismételnie a középdöntőben, és finalista, míg Bernek Péter volt már világbajnok és Európa-bajnok rövidpályán, mégis mintha megszeppentnek tűnne, amikor ötvenes medencében kell helytállni. De a többieknél is fel kell tárni az okokat, miért maradtak el a legjobbjuktól, vagy akár a nevezési idejüktől.”
Amire az indulás előtt büszkék voltak, hogy minden idők legnagyobb csapata kelt útra Rióba – 37 fő –, az mára teherré vált, hiszen ilyen-olyan okokból egyre több kérdőjelet kapcsoltak a létszámhoz. „Én mégis azt gondolom, örülnünk kell, hogy a kvóták számával is demonstráltuk a sportág erejét, mások már két-három résztvevő kvalifikálásával is elégedettek – miközben nálunk több, szám szerint négy olyan úszó is akadt, akinek megvolt a szintje, de az adott számban akadt nála két jobb, így otthon kellett maradniuk.”
Hargitay András azt ugyanakkor leszögezte: akik most gyengébben szerepeltek, azokat semmiképp sem szabad leírni. „Ahogy több úszónk is mondta, egy gyengébben sikerült olimpia után nehéz olyan kapaszkodót találni, ami segíthet gyorsan felállni – ám az, hogy jövőre Budapesten van a világbajnokság, mindenki számára azonnali, ráadásul soha vissza nem térő lehetőséget kínál a javításra, hiszen kell-e annál jobb motiváció, mint a sikeres szereplés – egyáltalán, a szereplés, a csapattagság kivívása – 15 ezer magyar szurkoló előtt.”
Hargitay András szerint a 2017. évi budapest vb-csapat kialakításánál két fő szempont dominál: „A csapat gerincét alkotó klasszisok tartsanak ki, kerüljenek ismét kiváló formába, illetve hogy az új generáció képviselői felnőjenek a feladathoz. Ha az előttünk álló egy évben Kenderesi Tamás például megtanul úgy fordulni, delfinezni, mint a legjobbak, akkor nem állandóan hátrányból kell nekivágnia a hosszoknak. Késely Ajna tizennégy és fél évesen szerepelt az olimpián, helytállt, bár neki elsőéves ifiként a junior Eb volt az év fő eseménye, ahol négy aranyérmet szerzett, előtte pedig már felnőtt Európa-bajnok is lett, hiszen délelőtt úszott a később győztes gyorsváltóban. És a Hódmezővásárhelyen remekelt többi fiatal közül is beérhetnek néhányan, így Milák Kristóf, Márton Richárd vagy Barta Márton például.”