Phelps: tökéletes volt a befejezés

InfoRádió / MTI
2016. augusztus 14. 11:38
Michael Phelps 23 olimpiai aranyéremmel, gyermekkori álmát megvalósítva vonult vissza, és szerinte pályafutásának tökéletes befejezése volt a férfi 4x100-as vegyesváltóban szerzett szombati elsőség a riói olimpián.

"Az egész egy kisgyerek álmával kezdődött. Szerettem volna megváltoztatni az úszósportot, és valami olyat tenni, amit előtte még soha senki. Ennek a megvalósítása elég jól sikerült" - mondta az olimpiák történetének legeredményesebb sportolója.

A 31 éves amerikai úszó szombaton azt mondta, amikor a verseny előtt leszállt a buszról és elindult a medence felé, majdnem elkezdett sírni. Meghatottan beszélt az utolsó bemelegítésről és arról, amikor utoljára képviselhette hazája színeit több ezer néző előtt az uszodában.

"Most feltettem a pontot az i-re, és elkezdődik egy új fejezet az életemben" - tette egyértelművé, hogy 2020-ban Tokióban már nem indul el. A 2012-es londoni játékok után is vissza akart vonulni, akkor azt tervezte, hogy profi golfra vált, de végül visszatért a medencébe.

Edzője, Bob Bowman szerint a 28 ötkarikás éremmel búcsúzó Phelps nem csak egy különleges tehetség a nemzedékéből, hanem "lehet, hogy a következő tíz generációban sem lesz hozzá fogható úszó".

Az utolsó döntőn ott volt a lelátón szinte a teljes amerikai úszóválogatott. A nők közt 4 arannyal és 1 ezüsttel Rióban legeredményesebb Katie Ledecky szerint fantasztikus csapatot alkotnak, és büszke rá, hogy két olimpián is együtt szerepelhetett Phelpsszel.

A 4x100-as vegyesváltóban Phelpsszel úszó, 100 és 200 háton is diadalmaskodó Ryan Murphy szerint ha barátja tényleg visszavonul, akkor a riói zárószám nagyszerű befejezése volt hihetetlen pályafutásának. "A 4x100 lesz az egyik legtöbbször visszanézett verseny az úszás történetében" - tette hozzá.

A lelátón menyasszonya, Nicole Johnson három hónapos kisfiukkal, Boomerrel a karjaiban ünnepelte a sikert. Phelps elmondta, az olimpia után jóval több időt akar velük tölteni, s azt tervezi, hogy feleségül veszi menyasszonyát és később talán egy-két úszóórát is ad majd fiának.

Phelps utolsó aranya egyben az Egyesült Államok 1001. ötkarikás elsősége volt. A "baltimore-i golyó" öt arannyal és egy ezüsttel zárta a riói játékokat, amivel a legeredményesebb lett a medencében.