eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

"Ez az eddigi legproblémásabb olimpia"

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke, John Coates azt mondta: a riói a legproblémásabb olimpia, amit eddig átéltek.

A dpa német hírügynökség által készített félidei mérleg kiemeli: az első dél-amerikai olimpia első hetében több kínos eset is akadt, és a szervezőknek többször is balszerencséjük volt.

Kezdésként kiderült, hogy a remélt egymillió helyett várhatóan csak 300-500 ezer látogatója lesz a játékoknak, földrajzi okok miatt főleg Brazíliából és Dél-Amerikából érkeztek szurkolók. Bár az Argentína-Brazília férfi kosárlabda-mérkőzésen izzott a levegő, és nagy volt az ünneplés az első hazai aranyat megszerző cselgáncsozó, Rafaela Silva győzelmekor is, az események zömén teljesen más a hangulat.

Noha a hivatalos közlés szerint eladták a jegyek 84 százalékát, a hosszú sorban állások és a közlekedési problémák miatt a valóságban az üres székek száma több tízezer a helyszíneken. Sok turista egyszerűen otthon maradt, a szponzorok által felajánlott jegyeket pedig tízezres nagyságrendben nem használják fel.

A közlekedési helyzet sem egyszerű. Aki például a strandröplabda helyszínéről, a Copacabanáról a kosárlabdának vagy az úszásnak helyet adó Olimpiai Parkba akar eljutni, annak először húsz percet kell gyalogolnia a metróállomásig, onnan tíz perc metrózás után érhet el egy másik vonalat, ahonnan még 20 perc az a megálló, ahonnan fél órányi buszozásra található az Olimpiai Park. A négy olimpiai központ túl messze van egymástól, így a közlekedés többnyire rémálom - írja a dpa. Több tízezer önkéntes próbálja segíteni a szurkolókat, de csak a töredékük beszél angolul - teszik hozzá.

A német hírügynökség beszámolója szerint az olimpiai faluban sem egyszerű az élet, a fürdőszobai felszerelések még mindig nincsenek fent mindenhol, és a szennyvízelvezetési problémák sem oldódtak meg maradéktalanul. Az ételre is sokan panaszkodnak, ezért a többség egy amerikai gyorsétterem-lánchoz tódul.

Minden sarkon rendőrök és katonák vigyáznak a biztonságra fegyverekkel a kezükben, mégis viszonylag sok a bűncselekmény, történt lopás a sajtótribünön és az olimpiai faluban is. A terrorfenyegetettség miatt a biztonsági erők 85 ezer fővel vannak jelen.

Az első hét egyik legnagyobb feltűnést keltő történése az volt, hogy a műugrómedence vize bezöldült, emiatt le is kellett zárni. Mint kiderült, az egyik alvállalkozó 80 liter hidrogén-peroxidot öntött a medencébe, s ez semlegesítette a klórt a vízben, elindítva ezzel az algásodást. A vizet kicserélik.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×