Bácsi kikapott az elődöntőben, bronzért birkózhat

InfoRádió / MTI
2016. augusztus 14. 18:16
Bácsi Péter kikapott az elődöntőben a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán, így a folytatásban a bronzéremért küzdhet.

A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka negyedik mérkőzésén három intése miatt 1-0-s vereséget szenvedett a négy évvel ezelőtt Londonban ötödik, a tavalyi világbajnokságon pedig ezüstérmes dán Mark Overgaard Madsentől.

A 33 éves magyar birkózó - aki az első két fordulóban technikai tussal, a harmadikban pedig ugyancsak fölényesen győzött - nem volt elég aktív állásban, így kétszer is megintették, de a parterhelyzetben ugyanúgy tökéletesen védekezett, mint korábbi összecsapásain, azaz az első három percben nem született pont.

A folytatásban Bácsit harmadszor is figyelmeztették, amelyért már pont is járt ellenfelének, aki azonban parterhelyzetben ismét tehetetlen volt a szőnyeghez tapadó magyarral szemben. Bácsi ezt követően megkapta az esélyt a győzelemre, mert második intését követően a dánnak kellett térdelő helyzetbe mennie. Korábban a magyar birkózó ezekből rendre akciókat mutatott be, s most is kiemelte ellenfelét, aki azonban az utolsó pillanatban kicsúszott a kezéből, így Bácsi pont nélkül maradt. A hátralévő időben, állásból már nem tudott pontot érő akciót csinálni, azaz 1-0-ra kikapott.

"A dánnak kellemetlen a stílusa. Azt kell mondjam, az intések jogosak voltak. Ő el tudta adni azt, hogy ő akar jobban birkózni. Igazából nem nagyon szokott állásból pontokat csinálni, csak az intésekre megy. Tény, hogy nagyon jól birkózott, a lentiben bíztunk, hogy Peti meg tudja emelni esetleg, de azt is nagyon jól kivédekezte" - nyilatkozta Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya, aki hozzátette: ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejteni, az előzőekből kell erőt meríteni, hogy Bácsi megnyerje a bronzot.

A másik ágon a címvédő orosz Roman Vlaszov úgy győzte le a horvát Bozo Starcevicet az elődöntőben, hogy az első menet közepén elájult, mert riválisa egy dobás közben szinte megfojtotta.

A vigaszág küzdelmei magyar idő szerint 21 órakor kezdődnek, ezt követően rendezik az éremcsatározásokat. Bácsinak a bronzmérkőzésen vigaszágról érkező ellenfele lesz Madsen legyőzöttjei közül.

Eredmények:

birkózás, kötöttfogású 75 kg, elődöntő:

Mark Overgaard Madsen (dán)-Bácsi Péter 1-0

Korábban:

negyeddöntő:

Bácsi Péter-Elvin Murszalijev (azeri) 5-0

nyolcaddöntő:

Bácsi Péter-Daniel Alekszandrov (bolgár) 8-0 - technikai tus

1. forduló, a 16 közé jutásért:

Bácsi Péter- Carlos Andres Munoz Jaramillo (kolumbiai) 8-0 - technikai tus