Kulcsár Győző: „Sugárzott róla, hogy ez az ő napja lesz”

Infostart
2016. augusztus 13. 20:48
Szász Emese az egész nap folyamán nagyon magabiztos és meggyőző volt – mondta az edzője az InfoRádiónak. A friss olimpiai bajnok a vívás alatt is jókedvű maradt, nem idegeskedett, nem kapkodott.

„Szinte minden asszóban jól mentek a dolgok, ha nem is szárnyaltunk feltétlenül végig. Bevallom, a döntőben 11–7-es állásnál kicsit megingott a hitem, mert ott nagy különbségű hátrányba került egy olyan vívóval szemben, aki ellen nagyon nehéz. Sokszor vastagon kikapott tőle, ráadásul az volt a baj, hogy nem azt a taktikát követte, amelyet előtte megbeszéltünk. Ugyan egy hangra rezdültünk, hogy mit kellene csinálni, végül mégsem azt tette” – elevenítette fel a négyszeres olimpiai bajnok.

Utalt arra, hogy az előzetes taktika szerint nem lett volna szabad hagyni, hogy az olasz klasszis kibontakozzon: totyogjon, csoszogjon, altassa, majd finom, pici mozdulatokkal közel kerüljön hozzá, s amikor már majdnem elaltatja, akkor megszúrja. Ez a hadrend azonban meghiúsult. 11-7-nél az edző tudta, ha Szász Emese így folytatja, csak tovább kapja a tusokat. 

Kulcsár Győző az InfoRádiónak elmondta: egyszerűen csoda volt, ahogy a tanítványa a két sikertelen olimpia után úgy készült, végig látszott rajta, hogy nem nyomasztotta a tét.

„Nehéz szituációba került, de érződött rajta, hogy megoldja. Amikor 11-9-re felzárkózott, már biztos voltam benne, hogy megnyeri. Szemmel láthatóan egyre nagyobbnak tűnt a páston. Az olasz ellenfele, aki egyébként sem egy óriás, mégis egyre inkább összement. Egyszerűen bizonytalanná vált, Emese pedig kihasználva ezt a megingást, simán átgyalogolt rajta. Tette ezt a gyorsaságával, a robbanékonyságával, határozottságával” – ecsetelte Kulcsár Győző.

Szilágyi Áron a londoni ötkarikás játékok után Rióban is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott, miután a férfi egyéni párbajtőr döntőjében amerikai riválisát győzte le. A Vasas kardvívója ezzel kétszeres olimpiai bajnok lett a Brazíliában.

„Olyan volt, mint egy igazi álom. Este a repülőn elvacakolta magát mindenki azzal, hogy Áron ott van a nyolc között, valószínűleg bejut a négy közé, majd el is aludtunk. Reggel pedig azzal ébresztett a szomszédom, hogy Áron győzött, megvan az újabb aranyérem. Ez még az álmomba is belefért” – mondta Kulcsár Győző.

A sikeredző alig talált szavakat, amikor a Vasas kétszeres olimpiai bajnokát szerette volna jellemezni.

„A klasszisa, a nagysága... Olyan fegyvernemben, ahol ember zsűri van, ezért nagy a tévedés lehetősége, fölényesen nyerte meg a mérkőzéseit. Minden tiszteletet megérdemel!” – fogalmazott.

Imre Géza szintén az aranyért vívhatott a döntőben, 14-10-es állásnál csupán egy tus választotta el attól, hogy beteljesítse az álmát, végül azonban a japán ellenfele feljött és megnyerte a finálét.

„Ott egy kicsit több segítséget kellett volna valahonnan kapnia, mert ez nem egy megnyert ezüstérem az én szememben, hanem egy elvesztett aranyérem” – hangsúlyozta az InfoRádiónak.

Kulcsár Győző szerint a szakembernek látnia kell, hogy az a tus, amit a versenyző kap, véletlen volt vagy sem.

„Amikor viszont másodjára is ugyanaz történik, mint azt megelőzően, akkor elkezdem szétszedni hátul a pástot: hazaviszem a dobot, szétkapcsolom a gépet, bizonyára sárga- vagy piros lapot kapok érte, esetleg még a teremből is kivezethetnek, de valahogy meg kell törni ezt a folyamatot! Valahogy föl kell rázni ebből az állapotából a versenyzőt, és tudatni kell vele, hogy csináljon valamit. Akár a kösse be a cipőjét, vagy vegye le a maszkját. Sok apró lehetőség van” – jegyezte meg az InfoRádióban.