Arany-, ezüst-, bronzérem a magyarok keddi mérlege

InfoRádió
2016. augusztus 10. 05:58
Hosszú Katinka arany-, Imre Géza ezüst-, Kenderesi Tamás bronzérmet szerzett a riói olimpia keddi, negyedik versenynapján. Magyarország a harmadik helyen áll az összesített éremtáblázaton a sport két szuperhatalma, az Egyesült Államok és Kína mögött.

CSELGÁNCS

A 81 kilogrammos Csoknyai László az első fordulóban kikapott a mindössze 22 éves, világbajnoki címvédő japán Nagasze Takanoritól és kiesett.

EVEZÉS

A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes negyedik helyen végzett keddi középfutamában, így a folytatásban a B döntőben, azaz a 7-12. helyért versenyezhet. Az egypárevezősben versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz negyedik lett negyeddöntőjében, így nem jutott be a legjobb 12 közé, s a folytatásban az alsóági középfutamban szerepelhet.

SPORTLÖVÉSZET

Csonka Zsófia a döntőről egy körrel lemaradva a 10., míg Tobai-Sike Renáta a 16. helyen zárta a sportpisztolyosok versenyét

ÚSZÁS

Hosszú Katinka   megnyerte a harmadik aranyérmét Rióban, a 200 méter vegyesen. A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki ezen az olimpián triplázott.   Kenderesi Tamás   bronzérmet nyert (1:53.62),   Cseh László   pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett (1:56.24) 200 méter pillangón. Cseh jócskán elmaradt 1:53.48-as, tavaly vb-elsőséget hozó idejétől.   Szilágyi Liliána   a tizedik eredményt érte el a 200 m pillangó középdöntőjében, ezzel nem jutott döntőbe. Az előfutamban úszott ideje elég lett volna ehhez. A férfi 100 m gyorsúszásban   Bohus Richárd   24.,   Kozma Dominik   26. lett.   Gyurta Dániel   címvédőként a 17. helyen végzett a 200 m mellúszás előfutamában, ugyanebben a számban   Horváth Dávid   a 30. helyen végzett. A férfi 4x200 m gyorsváltóban   Magyarország   a 16. helyen zárt.

VITORLÁZÁS

Érdi Mária nyerte a Laser Radial hajóosztály harmadik futamát. Bravúros teljesítményét a negyedik futamban is folytatta, akkor ötödikként zárt. Ezzel összetettben feljött a kilencedik helyre - a tíz futam után az első tíz mehet a dupla szorzós éremfutamba. A finndingisek első futamában az Eb-ezüstérmes Berecz Zsombor jól kezdett, kilencedik lett, a következő futamból azonban korai rajt miatt kizárták három másik vitorlázóval együtt. Így a 17. helyen áll. Az Érdihez hasonlóan korosztályos világ- és Európa-bajnok Vadnai Benjámin a 21., majd a 22. helyen ért célba Laser Standardben, s a 22. összesítésben. A szörfösöknél Cholnoky Sára 19., azután kétszer 24. helyet ment, ezzel a 22. a rangsorban. A hatodik olimpiáján induló Gádorfalvi Áron a 25., majd 20. és 21. helyen végzett a Dicsőség Jachkikötőben, a 27. helyről várhatja a folytatást.

VÍVÁS

Imre Géza szenzációs vívással a döntőbe jutott, az addig vezető úton, a nyolcaddöntőben, Boczkó Gábort is legyőzve. A fináléban 14-9-ig kiválóan vívott, attól kezdve azonban csak dél-koreai ellenfele, Park adott tusokat. A 41 éves, tavaly világbajnok Imre Géza nyerte a magyar küldöttség első riói ezüstjét. Boczkó Gábor a 13., Rédli András a 28. helyen végzett.

VÍZILABDA

Győzelemmel rajtolt a magyar női válogatott: Bíró Attila Európa-bajnok együttese kedden a 13-11-re ((2-2, 4-4, 6-3, 1-2) nyert a kínai csapat ellen. A találkozót a harmadik negyedben döntötte el a gárda, mivel ezt a szakaszt 6-3-ra nyerte. Az összecsapás egyik legjobbja a négy lövéséből négygólos Czigány Dóra volt.