Faragó Tamás: „Dicséretet érdemelnek a fiúk!”

Infostart
2016. augusztus 6. 22:45
Benedek Tibor csapata 13 – 13-as döntetlent játszott a szerb vízilabda-válogatottal az olimpia első csoportmeccsén. Faragó Tamás olimpiai- és világbajnok vízilabdázó elégedett a magyar csapat teljesítményével.

Az InfoRádió vízilabda-szakértője úgy véli, hogy a magyarok jó és közönségszórakoztató meccset játszott Dejan Szavics tanítványaival szemben.

„A szerbek nagyképűek voltak az elején, szerintem el sem tudták képzelni, hogy ez megtörténhet velük. Braniszlav Mitrovics – egy-két védésen kívül – szinte labdához sem ért az első negyedben. Ellenben mi nagyszerű akciókat szerveztünk, gólokat lőttünk. Majdhogynem minden sikerült. A másik oldalon ellenben unott, nagyképű, pozíciós vízilabdát provokáló szerb csapatot láthattunk” – vágott bele a meccs értékelésébe a Faragó Tamás.

A nagyszünet után már szemmel láthatóan feljavult Szerbia játéka. Úgy tűnt, mintha elkezdett volna fontossá válni számukra is a mérkőzés.

„A végén az arcunkra fagyott a mosoly, ugyanakkor reggel kilenckor nem egyszerű feladat a nagydarab, 100 kilós férfiaknak éles mérkőzéseket játszani, ezért összességében igazságos döntetlen született” – jegyezte meg.

Tizenhárom gólt kapott végül a magyar együttes, az olimpiai bajnok pólós mégis a hátsó alakzat játékát emelte ki.

„A védekezésünk kifogástalan volt, mert Nagy Viktor számos bravúrt mutatott be, emellett pedig a blokkok is jól működtek. A góllövők és a két center játéka átlagon felülinek mondható, de mindenki jól játszott és dicséretet érdemel” – mondta az InfoRádiónak.

Az összecsapáson addig kiválóan védő Nagy Viktort az utolsó etapban izomgörcs miatt le kellett lecserélni, helyére Decker Attila állt be.

„Épp hogy lereagálta a váratlan lövést, majd bravúros védéssel a kapufára tolta a labdát. Rögtön látszott, hogy megsérült. A belső combizom eléggé sérülékeny. Remélem az orvosi stáb és a masszőr rendbe hozzák a lábát” – fogalmazott..

A jövőre tekintve kiemelte: Benedek Tibor szövetségi kapitány elhitette a játékosaival, hogy nem csak olimpiai éremre, hanem a végső győzelemre is van esély. Mindezt azzal indokolta, hogy a legjobbjaink tele voltak hittel, lelkesedéssel és kreativitással.

Faragó Tamás szerint a mérkőzés eleje biztató volt, de gyorsan leszögezte, hogy az olimpia kegyetlen műfaj. Nem lehet tudni, hogy a második hét végére ki milyen állapotban kerül.

Legközelebb Auszráliával találkozik a magyar válogatott. Az InfoRádió vízilabda szakértője szerint a Benedek-legénység az ereje mellett a gyengeségét is megmutatta az első fordulóban. A következő meccsek még nehezebbek lesznek, mert a jó játék, a megfelelő taktika és a győzelem egyaránt elvárás lesz.

„Ausztráliának horvát edzője van, a csapatukat tehetséges játékosok alkotják és jó vízilabdát játszanak. Győzelmet várok, de tudom, nem lesz egyszerű” – zárta szavait Faragó Tamás azzal, mire számít a következő fordulóban.

Eredmény - férfi vízilabdatorna az olimpián, 1. forduló:

Szerbia-Magyarország 13-13 (3-5, 3-4, 3-2, 4-2)

Gólszerzők: Csuk 3, Filipovics 3, Randjelovics, S. Mitrovics, D. Pijetlovics, Mandics, Jaksics, Nikics, illetve Hosnyánszky 3, Varga Dénes 2, Vámos 2, Szivós, Erdélyi, Varga Dániel, Manhercz K., Zalánki, Kis G.