Faragó: Mindkét magyar vízilabdacsapat nyerhet az olimpián

Infostart
2016. augusztus 5. 13:22
Bár mindkét vízilabdatornának megvan a favoritja, több csapatnak is van érdemi esélye megnyerni a riói olimpiát - mondta Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó, az InfoRádió állandó sportági szakértője.

Mindenkiben létezik a nyerni akarás vágya. Ahogy hallottam, minden játékos úgy ment ki az olimpiára, hogy az olimpiát meg akarjuk nyerni, a lehető legjobb eredmény akarjuk elérni.

Egyből a legnehezebb ellenféllel kezdünk, amelynek két óriási előnye van. Egyrészt ha nagyon nehéz a kezdet, a tervek szerint már csak a legvégén találkozhatunk. Másrészt pedig mindenki pontosan fogja tudni - a játékosok, az edző kollégák és a szurkolók is –, hogy körülbelül hol tartunk, és hogy a vágyak és a realitás mennyire közelítik meg egymást.

A végső sikerről azonban nem ez a mérkőzés dönt. Hogyan kell ezt a helyzetet ilyenkor kezelni? Nyilván egy nagyarányú győzelem vagy egy nagyarányú vereség – bármilyen oldalról is nézzük – meghatározó lehet az egész torna hangulatára, de tulajdonképpen mégsem ez a legfontosabb meccs.

Az olimpia a negyeddöntővel kezdődik. Nagyon sok csapat – gondolom a magyar válogatott is – elsősorban a negyeddöntőtől kezdődően próbálja felépíteni a formaidőzítést, és előtte bizonyos dolgokat még nem mutatunk meg, ha kell, egyszerűen föladhatunk egy-egy mérkőzést. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy természetesen az első mérkőzésnek – ráadásul egy szerb mérkőzésnek – nagyon komoly jelentősége van, ennek ellenére mégsem lehet teljesen komolyan venni, mert az igazi vízilabda-mérkőzés az olimpián a negyeddöntővel kezdődik.

Hány csapat pályázhat a végső győzelemre, illetve a dobogóra a férfi tornán?

Azt gondolom, hogy az utóbbi időben – bármennyire is furcsának tűnik – lassan a vízilabda olimpia, Eb, vb olyan lesz, mint a labdarúgó Eb vagy vb: látszólag vannak esélyes csapatok, de igazából mégis elég sokan pályáznak az első helyre. Annak ellenére, hogy a vízilabdában mindenki kiemeli, hogy a szerbek a legerősebbek, én azt gondolom, hogy a görög, a magyar, az olasz, a horvát válogatott legalább annyira esélyes, mint a szerb válogatott.

A női torna nyitánya kedden lesz, tehát a hölgyek még készülhetnek néhány napot, ott mik az esélyek?

Hasonló a helyzet, csak ott a favoritot nem Szerbiának hívják, hanem Egyesült Államoknak. Ennek megfelelően az Egyesült Államok csapata kiemelkedik a mezőnyből, elsősorban maga a rendszer, a játékosok száma. Ott ötvenezer vízilabdázó, igazolt játékos közül lehet válogatni, miközben Magyarországon hatszáz vagy hétszáz igazolt női versenyző van. Tehát egészen mások az arányok, és mellette a spanyol, az orosz, a görög, és persze a magyar csapat is ugyanúgy esélyes az olimpiai győzelemre, mint az Egyesült Államok, és természetesen ott is a negyeddöntővel kezdődik az olimpia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó: Mindkét magyar vízilabdacsapat nyerhet az olimpián
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást