Baráth Etele: Kilóg a doppingügyek közül Dombvári Bence esete

Infostart
2016. augusztus 2. 16:12
Kilóg az elmúlt bő egy év doppingügyei közül Dombvári Bence esete - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Baráth Etele. A szervezet két másik kajakozót most először már a doppingvétség gyanúja miatt is kitett a riói olimpiai csapatból.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke azt mondta: meggyőződése, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor annak ellenére kitettek két férfi kajakost a riói olimpiára készülő csapatból, hogy nem történt doppingvétség.

"Kétféle szabályzat van, a doppingszabályzat és a fegyelmi szabályzat, az utóbbi legalább annyira komoly, mint az előbbi" - nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele. "A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség laborjelentése és a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott írásos és szóbeli jelentés alapján sajnos kijelenthető, hogy a két versenyző meg nem engedett szerhez nyúlt."

Az elnök megerősítette, hogy a sportolók szervezetében szintetikus növekedési hormont mutattak ki a vizsgálatok, amelynek a mennyisége ugyan nem éri el azt a szintet, amely pozitív doppingtesztet eredményez, de mint mondta: tisztességesen készülő versenyzőnél ilyen szert nem találnának.

"Az MKKSZ másfél-két évvel ezelőtt elkötelezte magát a zéró tolerancia elve mellett. Jogilag ugyan a mostani két eset nem minősül doppingvétségnek, de kérdezem én: ha tudok róla, hogy valaki tiltott szerrel él és engedem versenyezni, az helyes? Ez az oka, hogy az elnökségünk hétfőn úgy döntött, a két érintett kajakos nem utazhat az olimpiára" - fogalmazott Baráth Etele hozzátéve, hogy szerinte ezzel az utánpótlásnak is jó példát mutattak.

Az MKKSZ hétfő késő esti tájékoztatása szerint a MACS jelzése alapján két válogatott versenyző három-három atipikus mintát produkált, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.

Az információk ismeretében az elnökség megváltoztatta a pénteken kezdődő ötkarikás játékokra utazó férfi kajakversenyzők névsorát, a kizárt versenyzők nevét nem közölték, azt azonban igen, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor kapott indulási jogot. Utóbbi két kajakos elsősorban 200 méteres versenyző, a tavalyi világbajnokságon aranyérmet nyertek ezen a távon párosban. Az idei válogatókon háromfordulós küzdelemben - azaz úgynevezett szétlövés után - kaptak ki a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőstől. Horváth a K-1 200 méter válogatóját is megnyerte.

A hétfői hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA referencia laboratóriumába, Londonba. A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt - közölték. A versenyzők ellen a MACS nem kezdeményezett eljárást, az MKKSZ ugyanakkor fegyelmi eljárást indított velük szemben.

Baráth Etele azt mondta, hogy szerinte napokon belül hivatalosan is megnevezhetik a két érintett versenyzőt. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a Rióban vízre szálló csapat tagjai tiszták, s több ilyen ügy már nem lesz.

A férfi kajakos ötkarikás küldöttséget már nem először kellett átalakítani, korábban az 1000 méteren egyesben és párosban is indulási jogot szerzett Dombvári Bence került ki az utazók közül, mert a doppingtesztje pozitív eredményt hozott a második válogató után.

Az olimpiára nevezett férfi kajakos csapat:

K-1 1000 m: Kopasz Bálint

K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin

K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás

K-1 200 m: Horváth Bence

K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté

Utólag nevezett: Molnár Péter, Tótka Sándor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baráth Etele: Kilóg a doppingügyek közül Dombvári Bence esete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A doppingbotrányokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást