Ráfordultak a célegyenesre legjobbjaink

Infostart
2016. július 29. 07:24
A hajók már elrepültek Rióba, a magyar kajak-kenu válogatott pedig csütörtökön utolsó média-nyilvános edzését tartotta meg a szolnoki vízitelepen. Legjobbjaink a vízre szállás előtt és után beszéltek terveikről, céljaikról, álmaikról - írja a kajakkenusport.hu.

A legfrissebbek a férfi kajaknégyes tagjai voltak. „Nézd már, Kuglit szétszedi a sajtó” – mondta bemelegítés közben Ceiner Benjámin társának, Somorácz Tamásnak miközben Kugler Attila szép sorjában válaszolgatott az újságírók kérdéseire. Ez a négyes az utolsó pillanatban állt össze, az alapot Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin és Kugler Attila jelentette, hiszen ők hárman benne voltak az első válogatót nyerő, és a moszkvai Európa-bajnokságon szereplő kvartettben. Az új csatlakozó Somorácz Tamás lett, akinek sok kérője akadt az olimpiai indulásról döntő utolsó válogató előtt, ám ő a Kiss István által irányított négyesre adta le a voksát.

„A válogatót megelőzően rengeteg kérőm akadt, konkrétan tizenhat egységben ültem abban a másfél hétben. Próbáltam a legjobbat keresni, az utolsó pillanatban kerültem be a Kiss István féle négyesbe, de már akkor azt mondtam, ha x-ben kajakozunk, ha a víz alatt is kell lapátolnom, meg fogjuk nyerni ezt a válogatót. És így lett” – mondta Somorácz Tamás.

Férfi 1000 méteren Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin duplázik. A két versenyző nem együtt futott neki az idénynek, de Dombvári Bence dopping ügye miatt ismét egymásra találtak. Ismét, hiszen az U23-as korosztályban ők már világbajnoknak vallhatták magukat.

„Nem kellett sokat összehangolódnunk, olyan volt, mintha tegnap szálltunk volna ki a párosból. Beni elmondása szerint az evezési stílusom sokat változott, de ehhez könnyebb alkalmazkodnia, s remélem, ez majd meglátszik a stopperen is a riói olimpián” – magyarázta Hufnágel Tibor.

A jó időeredményben bízik a válogatott legfiatalabb tagja, Kopasz Bálint is, aki K-1 1000 méteren már felnőtt Európa-bajnoki bronzérmesnek vallhatja magát. Hogy elérhető lesz-e számára az olimpiai dobogó is?

„Maradjunk annyiban, hogy a legjobb nyolc között szeretnék zárni. Aztán kiderül, ki, milyen formában érkezik majd Rióba” – magyarázta a tavaly még ifjúsági világbajnok kajakos.

A formával nincs gond a K-2 200 méteren szereplő Horváth Bencénél és Szomolányi Máténál, előbbi akár már most versenyre kelne, pedig még három hét hátra van a rajtig.

„Ez a három hét elég sok, próbálok ezalatt nem gondolni Rióra, csak amennyire éppen szükséges. Nincs bennem félelem, biztos vagyok a párosunkban, abban, hogy jól tudunk szerepelni, és szeretném, ha az egyesben is meg tudnám mutatni, hogy mire vagyok képes. Bár ott még nincs igazi visszajelzésem a nemzetközi mezőnyben” – magyarázta Horváth Bence.

A kenusoknál Vasbányai Henrik és Mike Róbert C-2 1000 méteren egyértelmű favoritnak számít. Mike nem is tagadja az aranyéremért utaznak Rióba.

„Nem fogok mellé beszélni, ez a célunk, ezért dolgoztunk az elmúlt évek során és ezt a szezont is úgy építettük fel, hogy Rióban legyünk csúcsformában” – magyarázta Mike Róbert.

A C-1 200 méteren szereplő Hajdu Jonatán a legjobb hat közé szeretne kerülni az olimpián. A felkészülése a legjobb ütemben halad, s bízik benne, hogy olyan formában érkezik Rióba, amellyel meglepetést tud okozni mindenkinek.

„De előbb az első lépést szeretném megtenni. Legyen meg a döntő, utána ráérek tovább álmodni” – mondta Hajdu.

És akkor jöjjenek a hölgyek, akik egy kicsit megvárakoztatták az újságírókat. Elsőként a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa tűnt fel a vízitelepen, mosolyogva, jókedvűen.

„Én már azt nagy dolognak tartom, hogy kijutottam az olimpiára. Az Európa-bajnoksághoz képest sikerült előbbre lépnem, gyorsabb is vagyok, de a moszkvai verseny megmutatta, hogy ma már nem csak egy vagy két ellenféllel kell szembenéznem. Londonban bosszankodtam a bronzérmem miatt, most nagyon boldog lennék, ha Rióban dobogóra tudnék állni” – magyarázta a versenyző.

Szabó Gabriella a páros és a négyes esélyeit latolgatta.

„A négyessel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy minden a helyén van, már az első összeüléstől kezdve úgy érzem, nincsenek gondjaink. Mind a négyen kitűnő formában vagyunk egyesben is, technikai nehézségek nem hátráltatnak, így hiszem, hogy meg tudjuk ismételni az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményünket. S hogy a párossal mi a helyzet? Na az a szívem csücske, tökéletesen összeállt minden Danával és visszaültünk a régi hajónkba is, hiszem, hogy nem lesz semmi sem, ami megállíthat bennünket az olimpián” – mondta a versenyző a kajakkenusport.hu oldalnak.