Kemény edzésekre vágyik Varga Dániel

Infostart
2016. július 27. 20:35
A férfi és a női vízilabda-válogatott is az utolsó simításokat végzi a riói elutazás előtt. Varga Dániel szerint motiváltan készülten a szerbek elleni rajtra, Keszthelyi Rita pedig még nem izgul.

Varga Dániel, a férfi vízilabda-válogatott átlövője szerint a riói olimpia más lesz, mint az eddigiek, amelyeken részt vett. Keszthelyi Rita, a női válogatott centere az InfoRádiónak azt mondta: az éremszerzés a célja.

Varga Dániel, a férfi vízilabda-válogatott átlövője szerint a riói olimpia más lesz, mint az eddigiek, amelyeken részt vett, de a csapat szempontjából nem lát különbséget. A társaság motivált, szinte ugyanúgy készültek, mint az elmúlt években.

„Ez lesz az első olimpiám, ahová nem címvédőként utazom" – mondta a Ferencváros játékosa, majd gyorsan hozzátette: ezt inkább különlegességként, mintsem különbségként éli meg.

A felkészülésről megjegyezte: Benedek Tibor szövetségi kapitány túl sok mindent írt az edzésnaplóba, de ezen a héten nem ártana némi keményebb, fizikális tréninget végigcsinálniuk.

A férfi válogatott augusztus 6-án, szombaton, magyar idő szerint 14 órától kezdi meg olimpiai szereplését a szerbek ellen. A pólós szerint majd utólag derül ki, mekkora jelentősége lesz a nyitómeccsnek.

A női csapat három nappal később, kedden játssza első meccsét, 14 órától Kína lesz az ellenfél. Keszthelyi Rita csapatkapitány még nem izgul. A csoportellenfelek közül a brazilokról mondta azt, hogy ellenük talán nem kell nagyon „megizzadni" a medencében.

„A többi meccs élet-halál harc lesz. A keretszűkítés után már mindenki nyugodt. Már nagyon várjuk, hogy elindulhassunk Rio de Janeiróba. Összességében pedig ott derül ki, mennyire sikerült jól a felkészülésünk" – taglalta.

Beszélt arról is, hogy az öltöző hangulata és a csapat egysége is pozitív irányba változott azzal, hogy Bíró Attila lett a szövetségi kapitány tavaly ősszel.

Az Újpest klasszisa érmes helyezéssel elégedett az ötkarikás játékokon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keszthelyi Rita
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Dániel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást