Itt az igazi bombahír!

InfoRádió
2016. július 25. 17:44
Harminchét főre bővült a riói magyar úszódelegáció, miután hétfőn újabb szenzációs hírrel lepte meg a FINA a Magyar Úszó Szövetséget: Olasz Annának is megadják az indulás lehetőségét a nyíltvízi úszók 10 kilométeres viadalában, miután egy orosz vetélytárs a NOB legfrissebb döntése értelmében nem állhat rajthoz a játékokon.

Az egy éve a riói kvótáról drámai körülmények között lemaradó magyar kiválóság természetesen kész a nagy kalandra, a kanadai Világkupák helyett kedd reggel Bulgáriába indulnak edzőjével, Gellért Gáborral, magaslati edzőtáborba.

Szinte napra pontosan egy éve, július 28-án Olasz Anna 3.6 másodperccel Risztov Éva mögött ért célba a kazanyi világbajnokságon, a női nyíltvízi úszás 10 kilométeres számában – a 11. helyen. Mivel az első tíz kvalifikált az olimpiára, Anna immár másodszor maradt le néhány méterrel a játékokról, hiszen a 2012-es ötkarikás selejtezőn ugyanennyivel ért be Éva mögött, akkor harmadikként, onnan azonban nemzetenként csak egy kerülhetett ki Londonba.

Egy hónapja, a balatonfüredi FINA nyíltvízi úszó Világkupa alkalmával érkezett a hír, hogy az egy héttel korábban rendezett setubali olimpiai kvalifikációs viadalon kvótát szerzett új-zélandi úszót hazája olimpiai bizottsága nem indítja Rióban (33. lett, a legjobb óceániai jogán került ki, de ez a helyezés nem elégítette ki a szakembereket). A magyar szövetség ekkor diplomáciai offenzívát indított, hogy a felszabaduló helyet Olasz Anna kaphassa meg, aki a vb-11. helyével úgymond a legjobb nem kvalifikált úszónak számított a nők között. Ám a FINA képviselői jelezték, a szabályzat világosan fogalmaz: a kvalifikáció során megszerezhető, ám visszaadott kvótákat csakis a setubali mezőnyből tölthetik fel, Kazanyból kizárólag az első tíz utazhat.

Csakhogy most a kazanyi kvóták egyike szabadult fel, mégpedig a NOB hétvégi döntésének folyományaként. A tavalyi vb-n 5. helyen végzett orosz Anasztaszja Krapivina ugyanis 2013-ban megbukott egy doppingvizsgálaton, és bár azóta letöltötte büntetését, a NOB úgy határozott, egyetlen olyan orosz sportoló sem indulhat Rióban, akinek valaha pozitív doppingtesztje volt. Így automatikusan a 11. helyezettre szállt az indulás joga, azaz Olasz Annára.

„Feküdtem az ágyban, hogy aludjak kicsit, amikor hívott Gege (edzője, Gellért Gábor), hogy mehetek Rióba. Onnantól nem volt többé alvás... Elsőre nem akartam elhinni, és mivel még nem volt információnk a döntés hátteréről, bele sem akartam élni magam, amíg nincs száz százalékos megerősítés – mondta vidám hangon Olasz Anna. – Most viszont úgy néz ki, már van... Azt azonban aligha mondhatom, hogy már fel is dolgoztam az örömöt...”

Anna legutóbb kissé küszködött a hideg vízzel Hoornban, az Európa-bajnokságon, márpedig Rióban sem várják „langyosabb” körülmények az ötkarikás viadal résztvevőit. „Legalább kezdtem hozzászokni az Eb-n, de most a viszonyok másodlagosak, a legfontosabb a formámat feltornázni olyanra, hogy olimpiaképes legyek. Ez nem lesz egyszerű, hiszen az Eb-t követően kissé levezés jellege volt az edzéseknek, de az is tény, nem a nulláról kezdünk. És hát a lelki plusz, hogy mégis ott lehetek Rióban, óriási lökést ad.”

Edzője – egyben a nyíltvízi szövetségi kapitány – Gellért Gábor a jól sikerült hoorni Eb-k után Balatonra ment némi szabadságra, ehhez képest kedden máris Bulgária felé veszik az irányt. „Magaslati edzőtáborba vonulunk, azonnal – közölte a szakember. – Anna nem pihent, de természetesen nem azzal a habitussal edzett, mintha olimpiára készülne. Nyugodtan úszogattunk, a júliusi kanadai Világkupák jegyében, hogy ott az összetettben esetleg az első három közé kerülhessen Anna. Most nagyon örülünk, bár el kell mondjam, rettenetesen fájt mindkettőnknek, hogy tavaly nyáron nem sikerült... A kazanyi vb utáni első három hónapban Anna megroppant annyira, hogy pszichológushoz kellett járnia, és hát egy olimpiára mégiscsak úgy illik készülni, hogy azzal kelsz és fekszel... Most abban reménykedem, fel lehet hozni olyan állapotba, hogy helytállhasson Rióban. Ezért két teljes hetet fogunk magaslaton dolgozni, és gyakorlatilag onnan lejőve mennénk azonnal ki, mert ez a munka élettan-könyvek szerint három-öt napon belül még jótékony hatással van a sportolóra.”

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azonnal hívta Borkai Zsoltot, a MOB elnökét annak érdekében, hogy Gellért Gábor is versenyzőjével tarthasson. „Borkai elnök úr rendkívül készséges volt, elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ennyi idővel a rajt előtt valamilyen módon megoldják ezt a kérdést. Ez nem kis kihívás, de a MOB eddig is kiváló partnere volt a magyar úszósportnak.”

Mindez azt jelenti, hogy a magyar úszócsapat létszáma 37-re nőtt, ami abszolút részvételi rekord a sportág honi történetében.