Kemény Dénes: A belgáknak égőbb lenne a vereség

Infostart
2016. június 24. 12:31
Kemény Dénes, az InfoRádió Eb-szakértője szerint a magyar labdarúgó-válogatott felszabadultan játszhat a belgák elleni vasárnapi nyolcaddöntőn az Európa-bajnokságon, mert vesztenivalója csak a németalföldi csapatnak van.

- Folytatódhat a kis csapatok menetelése?

Mindenképpen, hiszen ha megnézzük, hogy két nem különösebben nagy nemzetközi eredménylistával büszkélkedő ország került össze. A nyolcba mindenképpen bekerült a britek oldaláról Wales és Észak-Írország valamelyike, egyik sem nagy csapat és Izland is reménykedhet, hogy újra meg tudja játszani a saját kártyáit.

- Milyen egy ki-ki meccs lélektana? Mennyiben más, mint egy csoportmérkőzés? Lehet taktikázni, kockáztatni vagy éppen kockázatot kerülni?

Látható volt a magyar-portugál utolsó perceiben, hogy mindkét csapat elfogadta a döntetlent, várták a sípot és a híreket a másik pályáról. Na ilyen a ki-ki meccsen nincsen, az gyakorlatilag teljesen megváltoztatja a világverseny fázisát, az párbaj. Volt benne nekünk is bőven részünk, a vízilabdát is teljesen megváltoztatta, amikor a körmérkőzéses hatos döntővel szemben egy olimpián nyolc csapat indult a negyeddöntőtől és csak egynek sikerült nyerni. Ebben a helyzetben megint előnyös lesz nekünk, mert nincs vesztenivalónk, a ki-ki meccsen vagy én győzök, vagy a velem szemben álló.

- Ön is mondta korábban, amit már elértünk, óriási teljesítmény, innentől már jutalomjáték, bármi is lesz az eredmény, ez segíthet, lélektanilag lehet felszabadító egy ki-ki meccsen?

Egy belga-magyar ki-ki meccsen a belgáknak lenne égőbb a vereség. Izgulnivalójuk nekik van, hiszen ha megvernek minket, mindenki megvonja a vállát, és azt mondja, oké, az elmúlt évtizedek eredményei alapján ez a normális, de most mindenki látja, hogy a két csapat nagyon közel van tudásban egymáshoz. Borzasztó jól elkapta a hangnemet, valószínűleg, az öltözőben a szövetségi kapitány, mert minden játékos maximum közeli teljesítményt nyújt, függetlenül attól, hogy melyik és hány meccsen játszott. Amit csináltunk fantasztikus, miért ne próbálnánk megnyerni ezt a meccset is?


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kemény Dénes: A belgáknak égőbb lenne a vereség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást