Kik szurkolnak nekünk?

Infostart
2016. június 22. 12:12
A magyarokon kívül legalább 80 millióan teljes lelkesedéssel szurkolnak majd a válogatottunknak Portugália ellen. Albánia sorsa a kezünkben van, a töröket pedig győzelemmel vihetjük magunkkal a 16 közé.

A labdarúgó Európa-bajnokságon a csoportkörök győztesei és második helyezettjei mellett a hat kvartett négy legjobb harmadik helyezettje is továbbjut.

Négy csoportban már befejeződtek a küzdelmek, ez alapján Szlovákia és Észak-Írország csoport harmadikként már biztosan ott van a legjobb a 16 között, Törökország és Albánia pedig azért szorít, hogy a hátralévő két csoportban legyen náluk rosszabb harmadik helyezett.

A törökök egy győzelemmel, 3 ponttal, és mínusz kettes gólkülönbséggel zárták a csoportkört. Albánia ugyan így áll, de kevesebb rúgott góljával a törökök mögé került a rangsorban.

Ma délután a magyarokat is felvonultató F csoport is befejezi a körmérkőzéses szakaszt. Az biztos, hogy a törökök és az albánok is drukkolni fognak a magyar válogatottnak, ha ugyanis pontot szerzünk Portugália ellen, már nem lehetünk harmadikok a csoportban, és az első két hely valamelyikén biztosan előttük végzünk.

A döntetlen ugyanakkor nem elég, Portugália ugyanis akkor a törökökhöz és albánokhoz hasonlóan szintén 3 pontos lenne, de egyenlő gólarányával mindkét válogatottat előzné, és bejutna a 16 közé. A törökök és albánok tehát magyar győzelemért szurkolnak ma délután, mert ez az Izland-Ausztria mérkőzés eredményétől függetlenül a törökök számára továbbjutást, az albánoknak további reménykedést jelentene. A portugálok számára pedig búcsút az Európa-bajnokságtól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kik szurkolnak nekünk?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást