Levadásszák az orosz huligánokrat a francia Riviérán

InfoRádió / MTI
2016. június 14. 11:11
A francia rendőrség razziát kezdett orosz huligánok begyűjtésére a Riviérán kedden délelőtt.

A Cannes-hoz közel eső Mandelieu-ben 29 olyan orosz szurkolót azonosítottak, aki részt vett a marseille-i erőszakhullámban, angol drukkerekkel, illetve francia rendfenntartókkal csapott össze a labdarúgó Európa-bajnokság első napjaiban.

Hétfőn tíz szurkolónak kellett bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol-orosz csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben, de a rendőröknek a 150 orosz huligán közül egyet sem sikerült előállítaniuk. Az első két angol szurkolót két, illetve három hónap szabadságvesztésre ítélték, és két évre kiutasították Franciaországból.

Csütörtök óta húsz embert állítottak elő a dél-franciaországi városban, közülük hat brit, egy osztrák és három francia állampolgár áll bíróság elé a rendőrök és a többi szurkoló elleni erőszak miatt.

Az angolok és az oroszok szombaton 1-1-et játszottak Marseille-ben. A két tábor már csütörtök este óta hol egymással, hol a helyi rendfenntartókkal csapott össze, és a mérkőzés után a stadionban, valamint az utcákon folytatódtak a harcok.

Szerdán az oroszok a szlovákokkal találkoznak Lille-ben.