A Guardian hosszú interjút közölt Rodrival, a spanyolok (és a Manchester City) aranylabdás középpályásával. A spanyol csapatkapitány a világbajnoki elődöntőbeli esélyekről, az eddigi mérkőzések elemzéséről beszélt és arról, hogyan hozhatják ki a legtöbbet Lamine Yamalból.
A 2026-os világbajnokság 101. mérkőzése előtti utolsó előtti edzésére készült a spanyol válogatott; a helyszín a Cotton Bowl egyik konferenciaterme, amelynek falait régi plakátok díszítik. A csapatkapitány hat mérkőzésen lépett pályára, és rengeteget utazott – Atlantától Guadalajaráig, Dallastól Los Angelesig és vissza, összesen mintegy 9000 mérföldet –, s úgy véli, a találkozók „döntő többségét” látta. Mindenesetre többet, mint bárki más a csapatból. „Néhányat szurkolóként néztem meg – olyan csapatokét is, amelyekkel nem kerülhetünk szembe –, másokat pedig elemzés céljából. De azért nem úgy kell elképzelni, hogy ott ülök tollal és papírral a kezemben” – mondja. Aztán elneveti magát, és beismeri: „Bár, igen, valószínűleg én vagyok a legmegrögzöttebb eset.”
Ilyen Rodri: aranylabdás és a Castellóni Egyetemen üzleti diplomát szerzett játékos. Az a srác, aki 14 évesen egy connecticuti erdőben táborozott, amikor Spanyolország legutóbb világbajnok lett, és az a csapatkapitány, aki 16 évvel később, ismét az Egyesült Államokban, magasba szeretné emelni a trófeát. A középpályás, aki – mindent elemezve – olykor valóságos edzőként viselkedik. Ő a józan ész hangja, a felelősségtudattal rendelkező vezér. Ha Rodri beszél, a többiek figyelnek. Néha muszáj is nekik. És bizony Rodri beszél; nyugodt határozottság árad belőle.
Száz mérkőzés után már le lehet vonni bizonyos következtetéseket. A labda gyors, a pályák tökéletesek, a stadionok lenyűgözőek. És ami a legfontosabb – mondja –, hogy szokatlan módon a négy elődöntős csapat valóban a torna négy legjobb együttese. „Az Anglia–Argentína mérkőzés nagyon szoros lesz, két teljesen eltérő futballstílus csap össze, de én inkább a saját csapatunkra koncentrálok” – mondja, és így is tesz.
„Franciaország az egyik legjobb csapat itt, nagyszerű formában van, de Spanyolország is. Legyőzhetjük őket, ezt láttuk már az Eb-n és a Nemzetek Ligájában is.”
Amikor Rodri először nyert valamit Spanyolországgal – a 2015-ös U19-es Európa-bajnokságon –, szintén Franciaországot győzték le az elődöntőben.
Azon a napon a görögországi Kateriniben Mikel Merinóval alkottak középpályás párost. Unaí Simón a kispadon ült, az edző pedig a mostani szövetségi kapitány, Luis de la Fuente volt. „Luis semmit sem változott” – mondja Rodri. „Ott kezdte el felépíteni mindazt, amit ma látunk.”
Rodri akkor 19 éves volt, most pedig 30. Nem volt könnyű az eddigi út volt, mint a 2024-es Európa-bajnokságon, ahol Spanyolország már az elejétől kezdve mindenkit lenyűgözött, ám Rodri bízik abban, hogy a dolgok a megfelelő pillanatban állnak össze. Ez rá is igaz: a 2024-es Eb-döntő félidejében combizomsérülés miatt sántikálva elhagyta pályát, majd szeptemberben elszakadt a térdszalagja, így ősszel mankóval kellett a színpadra sántikálnia, hogy átvegye az Aranylabdát. Az előző szezon számára arról szólt, hogy újra önmaga lehessen. Hálás a Manchester City megértéséért; lassú javuláson ment keresztül az ideérkezése óta, és most úgy érzi, elérte a célját.
„Jól érzem magam, és örülök a csapat fejlődésének, ami ilyen tornákon rendkívül fontos – mondja Rodri. – Menet közben éreztünk rá a dolgokra, és most jó formában vagyunk. Olyan csapatot látok, amely ugyanolyan versenyképes, mint az Eb-n volt. Más volt a játékosok formája és fizikai állapota, amikor megérkeztünk. Ezért is mondogattam végig, hogy hosszú torna lesz, hogy ki kell hoznunk magunkból a legjobbat. Ezt látjuk most. Külön kiemelném a csapat versenyképességét. Franciaország kiváló támadókkal rendelkezik, de a védekezésük erejét is hangsúlyoznám. Jól védekeznek mélyen visszahúzódva, nagyon erősek fizikailag és rendkívül agresszívek. Nekünk kell a saját elképzeléseink szerint alakítani a játékot. Ritka, hogy egy mérkőzés 5–4-re végződjön, mint tavaly, és nem hagyhatjuk, hogy ez megtévesszen minket, vagy azt higgyük, hogy most is ilyen lesz a meccs. Bár csak ilyen lenne!”
Fontos az a meglátása is, hogy „nem vagyok biztos benne, hogy feküdne nekünk egy nyílt, adok-kapok játék. Több kontrollra lesz szükségünk. Nagy kihívás ez az egyik legjobb formában játszó csapat ellen, és már nagyon várjuk a mérkőzést.”
Egyetlen ember – egy fiatal srác – mély nyomot hagyott azokon a mérkőzéseken, és úgy tűnik, erre hivatott a jövőben is. Lamine Yamal mindössze 16 éves volt, amikor elképesztő gólt szerzett az elődöntőben, Spanyolország pedig végül Európa-bajnok lett. Tavaly nyáron, 17 évesen két gólt is lőtt Franciaország ellen, amivel csapata bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe. Bár idén nyáron mindenki a torna sztárját látta benne, eddigi teljesítménye nem volt ennyire kirobbanó. Ő maga folyton azt hangoztatja, hogy eljön még az ő ideje – mintha ezzel saját magát is győzködné. Hétfőn töltötte be a 19. életévét.
Vajon hallgat a tanácsokra? Egy ilyen elképesztő tehetséggel megáldott tinédzser könnyen bezárkózhatna, és rossz néven vehetné, ha megmondják neki, mit tegyen. Azt gondolhatná: „Na, már megint itt van ez az idegesítő alak.” „Nem, nem, egyáltalán nem, sőt!” – mondja Rodri. – Mindig odafigyel, és kész a fejlődésre, az érésre. Nagyon önkritikus, és hatalmas elvárásokat támaszt saját magával szemben. A szélsőknél előfordulhat, hogy úgy érzik, a bírók nem fújják be a szabálytalanságokat, ezért hajlamosak megállni. Én viszont arra ösztönzöm, hogy folytassa a játékot. Ne álljon meg. Olyan srác, aki hallgat a szóra, és mindig tanulni akar. Példakép.”
Rodri mindannyiukra odafigyel, talán még jobban, mint korábban. De la Fuente előszeretettel hangoztatja, hogy a válogatott egy család, amely nem annyira jó játékosokból, mint inkább jó emberekből áll. Az Európa-bajnokságon hárman osztoztak a vezetői szerepkörön: Rodri képviselte a szakmai oldalt, Dani Carvajal a versenyszellemet, Álvaro Morata pedig az empátiát. Ám Carvajal és Morata távozott, így Rodri maradt a csapatkapitányi karszalaggal, valamint a mélyebb kötelességtudat és a szélesebb körű felelősség terhével.
Ez számtalan apró részletben megmutatkozik, például abban, ahogyan igyekszik összefogni a 26 fős keretet; sokan közülük nem lépnek pályára, ám mindannyian hozzáteszik a magukét, és jó vagy rossz irányba befolyásolhatják a csoport hangulatát. David Raya, Joan García, Eric García, Víctor Muñoz, Álex Grimaldo és Martín Zubimendi még egyetlen percet sem játszott. Marc Pubill mindössze négy, Borja Iglesias pedig két percet töltött a pályán. Fabián Ruiz – akár klubszinten, akár a válogatottal – háromszoros „Európa-bajnoknak” mondhatja magát, ugyanakkor négy mérkőzésen is csereként kezdett. Pedri a Belgium elleni találkozón ült a kispadon. Merino mindössze egyszer kezdett, mégis két egymást követő mérkőzésen is ő szerezte a győztes gólt.
„Fontos a csapatkapitány szerepe: a vezérszerep létfontosságú a pályán, de különösen azon kívül” – mondja Rodri. – A pályán a szerepem gyakorlatilag ugyanaz: mindig is igyekeztem vezérként viselkedni a saját posztomon. A pályán kívül viszont a kapitány az, aki kijelöli az irányt a csapat számára. Bizonytalan pillanatokban rajta múlik, hogy nyugalmat vigyen a társaságba. Igyekeztem ellesni a korábbi öltözői vezérektől, hogyan látták el ezeket a különböző feladatokat. Hiányzik nekünk Carva és Álvaro, de próbálom továbbadni azt, amit tőlük tanultam.
Az ember igyekszik közel állni azokhoz a játékosokhoz is, akik épp nem játszanak. Ez személyes dolog. Mindannyian átéltük már ezt, tudjuk, hogy hozzátartozik a futballhoz. Nem lehet túl sokat mondani, de támogatni kell őket, és éreztetni velük, hogy a csapat részei. Gondolj arra, te hogyan szeretnéd, ha bánnának veled, és cselekedj ugyanígy. A kulcsjátékosoknak nem kell mindig a kezdőcsapatban lenniük. A minap Fabián kezdett, és lenyűgözően játszott, gólt is szerzett. Aztán beállt Pedri, és megadta a csapatnak, amire szüksége volt: azt a finom játékot és stabilitást. Mikel is remek példa erre.”
Így állnak tehát: száz mérkőzés már mögöttük, négy még hátravan – ez a betetőzése mindennek, ami csak számít. Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnok, aranylabdás... és világbajnok csapatkapitány? „Ez a legmagasabb cél, amit az ember kitűzhet maga elé” – mondja Rodri. „Ez jelenti a kihívást, és a történelem során eddig mindössze egyszer sikerült valakinek elérnie.”