A hollandok minden bizonnyal az elsőre emlékeznek a legszívesebben, 1974-ben, az NSZK-ban rendezett világbajnokságon óriási különbség volt a két csapat között, a javukra. Az Oranje talán az egész tornán akkor játszott a legjobban, pedig nem könnyű a választék, egy nemzedék a nagyvilágban akkor szeretett bele a narancsmezesek játékába.
Egy kicsit hasonlított az akkori helyzet a mostanira: az Oranjénak az volt sorozatban a 13. veretlen mérkőzése. (Most 18-nál tart.) Johan Cruyff-fal nem tudtak mit kezdeni a védők, az 1966-os botrány után a világbajnokságokra ezen a tornára visszatérő argentinoknak hiábas voltak remek játékosaik, mint Houseman, Yazalde, Balbuena, Ayala és az ifjú Kempes, nem volt esélyük.
Négy évvel később már más volt a helyzet. Az Oranje – immár Johan Cruyff nélkül – négy éven belül másodszor játszott és másodszor veszített világbajnoki döntőt a rendező ország válogatottja ellen. 1978-ban az argentinokkal szemben, akiket addig sem hátráltattak a játékvezetők, de a hollandok később úgy gondolták, a FIFA abban a biztos tudatban jelölte a fináléra az olasz Sergio Gonellát, hogy ő majd tudja a dolgát.
Az igazság kedvéért: a korábbi mérkőzésekhez képest kevesebb volt a vitatott eset, a hollandok mégsem voltak hajlandók részt venni a mérkőzés utáni ceremonián, s Ruud Krol, a csapatkapitány később azt mondta, mindannyiukban forrt a düh amiatt, mert nem kaptak egyenlő esélyt az argentinokkal. Mindazonáltal, ha Rob Rensenbrink labdája a 90. percben a kapufáról nem kifelé jön, az argentinoknak nem lett volna esélye egyenlíteni. Viszont a hosszabbításban Mario Kempes megnyerte nekik a meccset és a vb-serleget.
1998-ban, Franciaországban találkoztak megint világbajnokságon, erre a mérkőzésre már a mostani negyvenesek is jól emlékezhetnek. Az előző fordulóban az Albiceleste, botrányos mérkőzésen, az angolokon került túl, a marseille-i negyeddöntő annál valamivel simább volt. Viszont ott nem tudott nyerni a húsz évvel azelőtti világbajnok válogatott csapatkapitánya, Daniel Alberto Passarella szövetségi kapitány által irányított kék-fehér gárda.
A hollandok Artur Numan kiállítása miatt, 1-1-nél, a 76. percben emberhátrányba kerültek, de tíz perc múlva a Burritónak Kiscsacsinak becézett Ariel Ortega butasága miatt ez is kiegyenlítődött. A 90. percben aztán Dennis Bergkamp belőtte világhíressé lett gólját.
Ez volt az utolsó igazán látványos vb-meccs a két csapat között. Pedig találkoztak 2006-ban és 2014-ben is. Németországban unalmas gól nélküli döntetlent játszottak a csoportkör utolsó fordulójában, addigra már mind a két csapat továbbjutott.
Lényegesen nagyobb volt a tét nyolc évvel később, Brazíliában: a világbajnoki döntőbe jutás. Egy nappal a világot sokkoló Németország–Brazília (7-1) meccs után nem, hogy nyolc, de egyetlen gól sem esett, így tizenegyespárbaj döntött. Mind a négy argentin belőtte a magáét, az ötödik lövőre már nem is volt szükség, miután a hollandok közül Ron Vlaar és Wesley Sneijder is rontott. Pedig az előző körben, a Costa Rica-iak ellen egyik holland sem tévesztett.
Nyolc évvel később, most újra találkozik a két válogatott az egyenes kieséses szakaszban. Akkor is Louis van Gaal volt a holland szövetségi kapitány, a mostani kerettagok közül ketten is pályára léptek: Daley Blind és Lionel Messi.