eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Olasz Anna: egymás hegyén-hátán voltak az emberek

Olasz Anna: egymás hegyén-hátán voltak az emberek

Olasz Anna 14,7 másodperces hátránnyal nyolcadikként ért célba, míg Sömenek Onon Kata 27. lett a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság döntőjében, Balatonfüreden.

"A 25 kilométert terveztem inkább, de ezen a távon is szerettem volna tízbe kerülni, úgy éreztem, ott a helyem. A nyolcadik hellyel nagyon boldog vagyok" - értékelt Olasz Anna. Felidézte, a végén közel került a hatodik pozíció megszerzéséhez, de így sem lehet elégedetlen.

"Nagyon jó formában vagyok,

ebben a sűrű mezőnyben nagy dolog, hogy a legjobb tízben vagyok, egymás hegyén-hátán voltak az emberek."

Sömenek a rajttal kezdte értékelését:

"Remekül kezdődött a verseny, a magyarok itt a helyszínen nagyon szurkoltak nekünk, és ezt már a rajtnál is jól lehetett hallani, ez nagyon feldobott" - mondta. Kifejtette, jónak érezte az úszást, mely sokkal keményebb volt, mint egy Európa-kupa vagy világkupa. Hangsúlyozta, élete első felnőtt világversenyén elégedett a 27. hellyel, és bízik benne, hogy a 25 kilométer még ennél is jobban sikerül a számára.

A számot a francia Aurélie Muller nyerte, mögötte másodikként az ecuadori Samantha Arevalo ért célba. A bronzérmet holtversenyben a brazil Ana Marcela Cunha, illetve Bridi érdemelte ki.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×