Keményen, de nevetgélve készül a Millenium csapata

InfoRádió
2017. augusztus 4. 08:08
Erős edzésekkel és bemutatómérkőzéssel készül Kemény Dénes olimpiai bajnokokból álló Millennium csapata a jövő héten kezdődő Masters világbajnokságra.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, jó hangulatban telnek az edzések.

„Kettő perc nem tud eltelni, hogy ne nevetgéljünk.

A legkényelmesebb dolga Kósz Zolinak és nekem van, mert a parton állunk, a többiek úgy játszanak, hogy közben valaki mindig szórakoztat minket. Szanaszét dőlünk, egyrészt az emlékek, másrészt a jelen miatt. Már ezért megérte.”

Sok időt tölt együtt a csapat, ebédelni vagy vacsorázni is járnak – mondta Kemény Dénes. Elárulta, Kósz Zoltán kemény edzéseket tart, a szövetség elnöke jelezte:

„én azért vigyázok rájuk.”

Hozzátette, mindig van néhány orvos is a parton.

„Amikor fölmerült, hogy összeköltözünk-e, ahogy a világversenyeken szokás, viccelődtünk, hogy a Városmajorban a kardiológián kiveszünk négy kórtermet. Kósz Zoli bátor, olyan edzéseket tart, mint amilyeneket aktív korukban kaptak a játékosok. Egész jól abszolválják.”

Kemény Dénes hangsúlyozta,

ha fizikailag rendben lesznek a játékosok, mindenkit megvernek.

Az egyetlen veszély, ha olyan csapattal találkoznak, ami nem három-négy héttel a verseny előtt kezdett edzeni, hanem egész évben készült.

„A vízilabda egy küzdő sportág, amiben bármilyen ügyes valaki, fizikailag le lehet győzni.”

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, fölmerült, hogy szerveznek olyan rendezvényt, ahova azokat a csapatokat hívják meg, amelyekkel a nagy meccseket játszották, amikor a három ciklus olimpiai aranyait nyerte a magyar vízilabda válogatott.

„Könnyen lehet, hogy a hívó szóra négyes tornákat össze lehet hozni.

Gondolhatunk az olasz, a spanyol, az amerikai és a délszláv csapatokra. Egyet kell tudni, tréningezni kell. A vízilabda nem egy showműsor-sportág, nem gálázható. Akkor lesz élvezetes a közönség számára, ha mi is és az ellenfelek is felkészültek.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keményen, de nevetgélve készül a Millenium csapata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást