Maglione: itthon éreztük magunkat

InfoRádió
2017. július 30. 17:25
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) vezetői mindennel meg voltak elégedve a budapesti világbajnokságon, kiválónak értékelték a szervezést.

Nagyon pozitívak voltak a nemzetközi szervezet, a FINA benyomásai a budapesti vizes világbajnokságról – mondta Julio Maglione elnök.

„Az egész FINA család élményekkel gazdagodott, fantasztikus helyszíneken rendezték a versenyeket. Mindennel meg voltunk elégedve, minden tökéletesen zajlott. Itthon éreztük magunkat ebben a csodálatos országban” – emelte ki.

A sportvezető szerint a vizes sportok fejlődéséhez hozzájárult a budapesti vb, amely nagy lépés volt a FINA életében is.

Seszták Miklós, a szervezőbizottság elnöke szerint az elmúlt 17 nap a sportszerűségről, a kölcsönös összefogásról és a sport ünnepéről szólt. A nemzeti fejlesztési miniszter megköszönte a munkát a FINA vezetőinek, a szervezőknek és az önkénteseknek.

„Köszönjük, hogy bíztak bennünk. Visszavárjuk Önöket a következő évek hazai eseményein” – mondta Seszták Miklós. Mosolyogva hozzátette: túl soknak tartja, hogy 2019 és 2024 között nem lesz FINA-rendezvény itthon, ezért szívesen tárgyalna erről.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója fantasztikusnak nevezte a vb-t, és megjegyezte, hogy a sportolóktól pozitív véleményeket kaptak. Budapesten és Balatonfüreden csodálatos helyszíneken, kiváló létesítményekben rendezték meg a vb eseményeit – jelentette ki.